Kedvezően hatott az év eleji áfacsökkentés a sertéságazatra

Kedvezően hatott a sertéságazatra, hogy a tőkehúsok áfakulcsa az év elején 5 százalékra csökkent, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) szerint csökkent a feketegazdaság aránya, és a fogyasztók is olcsóbban jutottak sertéshúshoz.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára az MTI-nek elmondta: a tőkehúsoknál – a becslések szerint – a feketegazdaság korábbi 50 százalékos aránya a felére esett vissza. A kereskedők az adómérséklését teljes egészében érvényesítették a fogyasztói árakban, így a tőkehúsok átlagos fogyasztói ára kilogrammonként 1100 forint körül alakult. A sertés tőkehúsok forgalma pedig az áfacsökkentésnek köszönhetően 20 százaléknál is nagyobb mértékben emelkedett.

Az uniós készletek “kitárolásakor” alacsony áron érkezett Magyarországra is tőkehús, elsősorban Spanyolországból. Az 5 százalékos áfakulcs tette lehetővé az éles versenyben, hogy a magyar sertéságazat szereplői talpon maradhassanak .

Tavasz végén, a nyár elején  az uniós országok – főként a nagy sertéstartók, például Németország és Dánia – kivitele Kínába ugrásszerűen megemelkedett. Ez a növekedés biztosított alapot az unió tagországaiban, így Magyarországon is a felvásárlási árak emelkedésére. Az első fél év végére a magyar élősertés-árak már meghaladták kilogrammonként (élősúlyban számítva) a 410 forintot.

Áremelkedés: az üzemanyagárak is hatottak

Az élőállatok mostani, viszonylag magas ára a fogyasztó árakat is emelte, az alapanyag-költség 30 százalékos emelkedését a feldolgozók érvényesítették átadási áraikban, így az elmúlt hetekben a kiskereskedelmi árak kilónként átlagosan 300 forinttal emelkedtek. Ez 1400 forint átlagos tőkehúsárat eredményezett az üzletekben.

Más költségek is növekedtek, így például a bérköltségek, valamint az üzemanyagárak, azonban ezt az átadási árakban még nem lehetett elismertetni .  Ezt támasztja alá az is, hogy az ágazati szereplők növekvő munkaerő-hiánnyal küzdenek. A VHT a megoldást abban látja, ha jobban közreműködnek az oktatásban, a szakképzésben, hogy a magyar termékek és a hazai termelők piaci részaránya megmaradjon, illetve növekedjen. Ezt a szaktárca azzal támogatja, hogy bevezette a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyet, amelyet a VHT működtet.

mti

 

 

Related posts:

  1. Júniusban 1,5 %-kal nőttek az agrárárak A növényi termékek árának 3,5 százalékos emelkedése, az élő állatok…
  2. A baromfihús áfacsökkentése a sertéságazat tapasztalataira épül A sertéshús általános forgalmi adójának mérsékléséhez fűzött kormányzati várakozások teljesültek,…

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Yarpp


Hasonló cikkek