Radics Gigi: „Sokszor napi 12 órát dolgozom, de nagyon élvezem!”

Most szombaton a Sláger TV műsorának vendége lesz Radics Gigi. A népszerű énekesnőt a Zeneposta egyik háziasszonya, Pordán Petra látta vendégül. A kívánságműsorban Gigi többek között arról is mesélt, mennyire feszített tempót diktál mostanában. Szó volt mentori feladatairól, közelgő koncertjéről, kedvenc zenéiről és a betelefonálók mellett természetesen az ő kívánságát is teljesítette a műsorvezető. 

Radics Gigi mostanában kicsit sem unatkozik, akad teendője bőven. Rengeteg izgalmas feladat, kihívás vár rá nap mint nap, amelyekről nemrégiben a Zeneposta című műsorban Pordán Petrának bővebben is mesélt.

„Már korábban is voltam vendég a műsorban, nagyon szeretem ezt az interaktív műfajt. Az pedig főleg jó érzés, hogy míg adásban voltam, több klipemet is kérték, például a Végtelen hajót, ami rendkívül fontos számomra. A legjobb barátom írta a szövegét, ezzel indultam év elején az eurovíziós dalválogatón, ahol bejutottam a legjobb négybe az angol verzióval”

kezdte Radics Gigi.

„Rengeteget dolgozom mostanában, sokszor napi 12 órát, de nagyon élvezem, és egyáltalán nem érzem munkának. Stúdiózom, készül az új album, és nagy erőkkel dolgozunk az első nagyszabású szólókoncertemen is, amely decemberben lesz a Tüskecsarnokban. Kibővített zenekarral csendül majd fel az összes eddig ismert slágerem, de itt hangzanak majd el először a legújabb lemez dalai is. Ezek mellett az idei év órási és megtisztelő faladata, hogy az X-faktor egyik mentora lehetek, amely szintén szóba került a műsorban. A következő generáció tehetségeinek segíthetek hétről hétre, ami egyrészről mind lelkileg, mind fizikailag megterhelő, de nagyon büszke vagyok rá, hogy felkértek”

tette hozzá az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy kedvenc előadójától, Bruno Marstól természetesen ő is kért egy dalt a kívánságműsorban Pordán Petrától.

Vajon milyen meglepetésvendégekkel készül Gigi a nagykoncertjére? Vagy, hogy kinek a zenéi inspirálják még leginkább Bruno Marson kívül?  Ne maradjon le, a műsorból minden kiderül!

Zeneposta most szombaton 12:00 órától Radics Gigivel a Sláger TV műsorán!

 Kelemen Ildikó

 

Vélemény, hozzászólás?