Nem véletlenül tartotta május végén pont Karcagon ülését a Hungarikum Bizottság. Itt hozták tudomására ország-világnak, hogy a helyi birkapörkölt bejegyeztetett a Szellemi Kulturális Örökség
Hónap: június 2013
45 éves Tokaji Esszenciáé a nagy arany az idei VinAgorán
„Soha ennyi szép bort nem bíráltam még egy verseny alatt” – nyilatkozták többen a 17 országból érkező bírálók közül a VinAgora Nemzetközi Borverseny záró
Semmelweis Ignác a világemlékezet része lett
A világemlékezet részévé nyilvánították Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között nyomtatott formában megjelent változatát az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottságának a
Már több mint 1,35 milliárdan vannak a kínaiak
A nemi arányok továbbra is jelentős torzulást mutatnak: jelenleg minden 100 kislányra 117,7 fiúgyermek jut. Ez a korábbi évekhez képest javulásnak számít.
A kutatást, a feldolgozóipart és a turizmust fejlesztenék Tolnában
A kutatás-fejlesztés (K+F), a piacképes feldolgozóipar és a turizmus erősítése a Tolna megyei fejlesztési koncepció három stratégiai célja a 2014-2020-as időszakban, a koncepciót szerdán
Nitrogén szivárgott egy villanyoszlopnak ütközött teherautóból Ádándon
A Somogy megyei Ádándon villanyoszlopnak ütközött egy cseppfolyósított nitrogént szállító kisteherautó, a sofőrt kórházba szállították, a vegyi anyag szivárgását a katasztrófavédők megállították.
Tatabányán 180 milliós házszigetelési programot indít az önkormányzat
A tatabányai önkormányzat 2013-as költségvetésben 180 millió forintos keretet különített el tömbházak energia-megtakarítást eredményező homlokzati- és födémszigetelésére – mondta el a polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szolnok térségében idén megkezdődik az M4-es autópálya építése
Évtizedes adósság törlesztéseként várhatóan ebben az évben megkezdődik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése, lényegesen javítva ezzel Szolnok és térsége közúti
Nem akarja Nagyegyháza különválását Óbarok
Érvényes és eredményes népszavazáson a többség elutasította Nagyegyháza településrész önálló településsé válását a Fejér megyei Óbarokon vasárnap – tájékoztatta a Mányi Közös Önkormányzati Hivatal
Belvíz – Csaknem négyezer hektár van víz alatt Borsodban
Csaknem négyezer hektár földet borít belvíz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, elsősorban a dél-borsodi térségben és a Bodrogközben – közölte az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese.