David Beckham sokkoló vallomást tett a Class of ’92 című dokumentumfilmben.
Hónap: november 2013
Zalaegerszegi szén-monoxid-mérgezés: már több mint 60-an kórházban
A jégkorongmeccsről 29 gyereket és 2 felnőttet azonnal kórházba vittek, 30-an délután jelentkeztek az ügyeleten.
Leütötte a tahó játékost: utcai harc lett a focimeccsből
Dél-amerikai labdarúgó mérkőzéseken nem ritka, hogy egyes esetekben elszabadulnak az indulatok. Így volt ez Chilében is.
Juan Carlos Pastor: kispad nélkül nehéz
A Pick Szeged férfi kézilabda csapata 31-26-os győzelmével továbbjutott az EHF Kupa középdöntőjébe. A mérkőzés után a két vezetőedző nyilatkozott!
Depardieu szerint Háry János kivételes személyiség
Szeged – A francia színészlegenda is magára öltötte már Kodály hősének szerepét. Az abszurd humorú daljáték a 2014-es Szegedi Szabadtéri Játékok közönségkedvence is lehet.
Fejes Tamás szólóestje
Szeged – A Royal Scottish National Orchestra hegedűművésze, Fejes Tamás ad ingyenes szólóestet december 4-én, szerdán 18 órától a szegedi Katolikus Ház dísztermében (Dugonics
Hajnali vérontás Domaszéken – galéria
Domaszék – Böllérnapot rendeztek a községben szombaton, majd hordógurítással felavatták a település felújított főutcáját.
Világhírű német művész a Szegedi Kortárs Balettnél
Szeged – A Szegedi Kortárs Balett társulatával próbált két hétig Michael Langeneckert. A világjáró táncművész és koreográfus szerint a modern tánccal bármit el lehet
Nyílt levél Orbánnak a halászléügyben
Szeged – I. Szegedi Halászlé Szabadságharcz címmel Orbán Viktor miniszterelnöknek írt nyílt levelet Horváth Zoltán, a Törzsasztal Borászati és Gasztronómiai Magazin szerkesztője a szegedi
Koke és Diego Costa is lecsapott, nyert az Atlético Madrid
A spanyol labdarúgó bajnokság 15. fordulójában szombat délutáni mérkőzésén 2-0-ra nyert az Atlético Madrid az Elche vendégeként.