Az érsekújvári rendőrök az ötéves kisfiú életét megmentették. A gyerek egy negyedik emeleti lakás nyitott ablakának párkányán járkált, miközben tárgyakat dobált ki az ablakból.
Cimke: drog
Elfogták a Kokainbárót
A rendőrök az 53 éves férfitól lefoglaltak még 5,2 millió forint készpénzt, valamint egy nagy értékű luxusautót is.
Lövöldözés Németországban, két halott
Lövöldözés volt pénteken Németország nyugati részén, egy Mannheimhez közeli településen, két ember meghalt, két rendőr megsebesült.
Budapesti kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök
Kábítószer-kereskedőt és -fogyasztókat is elfogtak a rendőrök Budapesten – tájékoztatott honlapján a rendőrség szombaton. A Nemzeti Védelmi Szolgálat bejelentése alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő
Előzetesbe került egy férfi, aki kábítószer fogyasztása után halálra gázolt egy nőt
Elrendelték annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószert fogyasztva elgázolt autójával egy nőt, majd áthajtott rajta; az áldozat belehalt sérüléseibe
Rétvári: tovább bővítik az új pszichoaktív szerek tiltólistáját
Az újabb és újabb dizájnerdrogok elleni fellépés során az elmúlt években 73 féle anyag került az új pszichoaktív szereket tartalmazó tiltólistára, amely várhatóan a
Lefoglalva: 63 kilogramm „kristály és herba”
Telephellyel is rendelkeztek Sajószögeden azok a dílerek, akiket a rendőrök a TEK szakembereivel közösen elfogtak. A rendőrség 63 kilogramm új pszcihoaktív anyagot foglalt le az összehangolt akció során.