Az elmúlt hetekben rendeződött az export helyzete, így a hazai vágóhidakról ismét elindulhattak a szállítmányok Nyugat-Európa felé
Cimke: magyar nemzet
Koronavírus – Kevés repce- és akácmézre számítanak idén
A magyar méhészek optimisták, azt remélik, hogy a közeljövőben az árakon is érezhető lesz a koronavírus hatása.
Koronavírus: Alábbhagyott a felvásárlási láz
Az emberek egyre felelősségteljesebben viselkednek, és elfogadják azt is, hogy egyes boltokban csak meghatározott számú vevő tartózkodhat egyszerre.
Koronavírus – Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók
Több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét.
Rövidebb idő alatt jutnak szakmához a felnőttek
A felnőtteknek nem oktatnak közismereti tárgyakat, és beszámítják a korábbi végzettségeiket, a gyakorlatban meglévő előzetes tudást is.
Magyar Nemzet – Párton belüli árulókról beszél a Jobbik elnöke
Az index.hu portálhoz eljuttatott nyolcperces felvételen Jakab Péter felidézi, hogy a tisztújító kongresszus előtt öt nappal megváltoztatták a választási szabályzatot.
Alig alkalmazzák a cégek a rabszolgatörvényt
A túlóra szabályozása szerint évente 250 óra rendkívüli munkavégzést rendelhet el a munkáltató, amihez nem kell dolgozói beleegyezés.
Kezdődik az ünnepi szezon – Hatnapos pihenés lesz Karácsonykor
Idén karácsonykor egyhuzamban hat napot pihenhet a lakosság, a kereskedelmi szövetség szerint nem kell attól félni, hogy ne lenne nyitva tartó bolt az országban.
Húsvétozik az adóhivatal – meglátogatják a kereskedőket
Ha valamely vállalkozó kíváncsi arra, hogy az adott megyében hol és mikor vizsgálódik az adóhivatal, látogasson el a NAV internetes oldalára.
Magyar Nemzet néven folytatja a Magyar Idők
A Magyar Idők napilap nevet vált. Február 6-tól Magyar Nemzet néven fog megjelenni – olvasható a lap mai számában.