Vádat emeltek egy budapesti ügyvéd ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint egy végrehajtási eljárásban olyan lényeges piaci információhoz jutott, amelynek felhasználásával mintegy 300 milló
Cimke: per
Négymilliárdos per
Vádat emeltek ötven ember ellen, mert egy számlázási láncon keresztül több mint négymilliárd forint adót csaltak el – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán.
Pert nyert Romániában a Hajdú Gabona Zrt.
A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben megállapította, hogy a román cég rosszhiszeműen használta a Hajdú Finom márkanevet és a lovas emblémát.
Felfüggesztett börtönt kapot adócsalásért
Antal Gábor bíró az ítélet mintegy másfél órás indoklása során kiemelte, hogy az “enyhe” büntetés kiszabása mellett elsősorban az időmúlás miatt döntött a törvényszék.
Idős emberre támadt, tizenkét évet kapott
Az idős férfi a bántalmazás következtében súlyos, 4-6 hónap alatt, maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Megkezdődött a Vizovicki-per tárgyalása
Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2017. április 28-án kihirdetett, nem jogerős ítéletében hét év börtönnel és több mint 600 milliós vagyonelkobzással sújtotta Vizoviczkit Lászlót
Perek kezdődnek – Hillsborough-katasztrófa
Büntetőeljárás indul idén és jövőre több vádlott, köztük volt magas rangú rendőrtisztek és sporttisztviselők ellen a csaknem három évtizeddel ezelőtti Hillsborough-stadiontragédia ügyében. A sheffieldi Hillsborough
Spanyolországban megkezdődött az első per a Franco idején elrabolt újszülöttek ügyében
Az orvos tagadja, hogy annak idején közreműködött az újszülött ellopásában. “Senkinek nem adtam semmilyen kislányt” – mondta Eduardo Vela, aki a kérdések többségére azt válaszolta, hogy nem emlékszik.
Andrej Babis beperelte Szlovákiát az európai emberi jogi bíróságon
Andrej Babis cseh kormányfő beperelte Szlovákiát az Emberi Jogok Európai Bíróságán, mert szerinte Pozsonyban jogtalanul tartják nyilván a volt komunista Állambiztonsági Hivatal (StB) ügynöklistáján
Ahmed H. ügye – Szeptemberben lesz a másodfokú tárgyalás Szegeden
Szeptember 20-án tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla az első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából személy elleni