A balszerencse hajója

Fiume, a magyar közigazgatás alatt álló kikötőváros 1914. január 17-ére ünnepi díszbe öltözött. Emberek ezrei siettek a tengerpartra, a Ganz – Danubius Hajógyár Rt. Hajóépítő telepének környékére, hogy minél jobb helyet foglaljanak el annak érdekében, hogy figyelemmel tudják kísérni a magyar gyár által készített csatahajó ünnepélyes vízrebocsátását.

A tehetősebbek az öbölbe kihajózó kisebb hajók fedélzetéről szándékozták a nem mindennapi látványt végignézni. Senki sem gondolta volna, hogy a hajó dicsőséges tengeri ütközetek helyett Pola hadikikötőjében fogja a háborús éveket tölteni, hogy négy év múlva egy tengeri akció részeseként először fut majd ki a nyílt vizekre, és ott érik a végzetes torpedótalálatok.

A ceremónia alkalmából két hajóraj is Fiumébe érkezett. A tengeren a kikötő előtt három kilométerre húzódott a Monarchián belüli osztrák – magyar államfél közötti határ. A hajók a magyar felségvizeken kívül vetettek horgonyt. A nemrégiben elkészült, az új csatahajóosztály tagja, a Tegetthoff üdvlövéseivel vette kezdetét az ünnepség.

A hajó megkereszteléséről, a vízrebocsátás részleteiről, az alkalomra érkező előkelőségekről a magyar tengerhajózás és a flotta népszerűsítésére alakult Magyar Adria Egyesület Közlönye a Tenger tudósított. A hajó keresztanyja Mária Terézia királyi hercegnő, a trónörökös, Ferenc Ferdinánd mostohaanyja ünnepi beszédét követően megnyomta a keresztelés feliratú gombot és a következő szavakat mondta:

„Legfelsőbb parancsra elkeresztellek a Szent István névre.  A nagy csöndben hangos csörrenéssel zuhan a pezsgősüveg a hajó bordájára. A gyöngyöző pezsgő aranyszínű cseppek sistergő forrással sietnek végig a hajó oldalán, amelyről most két matróz fölrántja a fedélzet két darujához erősített ponyvát s ekkor láthatóvá lesz a hajó névtáblája. Fehér alapon, aranyos piros beszegésű betűk:

 SZENT ISTVÁN

Majd megnyomta a vízrebocsátás feliratú gombot e szavakkal: „ Menj elemedre és a Mindenható oltalmazzon minden utadon”

 A vízrebocsátását tragédia árnyékolta be. A lebiztosított horgonyláncok valahogy eloldódtak, és a fedélzeten végigfutva az egyik munkást halálra zúzták, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek.

A történtekről az ünneplő tömegnek nem volt tudomása. A helyi újságok megírták, hogy a sérült dokkmunkás, aki két nappal később sebeibe belehalt, megálmodta saját halálát. A tengerparti lakosság és maguk a tengerészek eléggé babonásak voltak, hogy a történtek után a hajót a „balszerencse hajójának” tekintsék.

A magyar hajógyártás büszkesége

 A századfordulót követően, az Adrián is megindult az egyre fokozódó haditengerészeti verseny a két évszázados rivális, a formálisan egymással szövetséges Olaszország és a Monarchia között. 1895 és 1903 között a flotta költségvetése a duplájára, 50 millió koronára növekedett. A következő évtizedben a növekedés még nagyobb volt: 1903 és 1913 között a négyszeresére emelkedett a flotta költségvetése, 50 millióról 210 millióra.

1900 után a balkáni érdekeltségek növekedésével és a fokozatosan javuló olasz – francia viszonnyal párhuzamosan Rómában változott az ellenségkép.

Az osztrák – magyar flottafejlesztés lendületet kapott az 1904-ben megszavazott 12 millió koronás hiteltől. 1907-től indul be az angolok által kifejlesztett csatahajó típus, a dreadnoughtok építése, amelynek során a Monarchia flottája minőségi ugrást ért el és nemzetközi összehasonlításban sem kellett szégyenkezni. A négy korszerű csatahajót Triesztben kívánták megépíteni. Azonban a magyar fél – amely mind a hadsereg, mind a flottafejlesztésből kivette a részét – elérte, hogy a negyedik Fiuméban készüljön el a Ganz – Danubius hajógyárban.

Az építés megkezdése előtt új sólyateret kellett építeni, mert a korábbi nem volt alkalmas ilyen méretű hajó építésére.

A hajó magyarok általi megépítése körül Ferenc Ferdinánd gáncsoskodott. A trónörökös nem kedvelte a magyarokat, viszont neki köszönhető, hogy a Monarchia vezérkara komolyan kezdte venni a flottafejlesztés ügyét.
A magyarokkal szemben gáncsoskodó főherceg nem tartotta alkalmasnak a Ganz fiumei gyárát a csatahajó megépítésére. Vizsgálóbizottság is járt a gyárban 1910 decemberében, hogy felmérje annak alkalmasságát. A sok huzavona után megszületett a megállapodás. A Ganz megépítette a sólyát és 1912 januárjában lefektették a csatahajó gerincét. Az 1914. január 17-én vízrebocsátott csatahajó 1915. november 15-én állt hadrendbe.

A hajó 151 m hosszú, 20.000 tonnás, legvastagabb páncélzata 28 cm. Fő fegyverzete 12 db. 30,5 cm-es löveg, 4 forgatótoronyban elhelyezve, melyek oldalsortűzben egyszerre 5400 kg gránátot lőttek ki. Sebessége 20,4 csomó amely 38km/h sebességnek felel meg.

A Szent István annyiban tért el testvérhajóitól, hogy ezen a hajón az első kémény köré egy platformot építettek, ami a parancsnoki hídtól egész a hátsó kéményig tartott, és számos fényszórót helyeztek rá. További különbség volt még, hogy ez a hajó nem volt torpedóhálóval ellátva, valamint a főárboc előtt is a többi hajón lévőtől eltérő ventilátor helyezkedett el. Míg a testvérhajói négy, addig a Szent István kettő hajócsavarral rendelkezett.

A hadrendbe állás után Pola hadikikötő légvédelmét erősítette, valamint rész vett gyakorlatokon a kikötő közelében. A legénység nem volt összeszokva és a hajóval való ismerkedés az éles helyzetekre való felkészülés és a sebezhetőség miatt nem vett részt nagyobb akciókban. A nagyobb egységek folyamatosan ki voltak téve a gyors torpedónaszádok és a repülőkről ledobott bombáknak illetve torpedóknak. Ráadásul a „nagyokat” az olaszok elleni bevetésre szánták.

 Az Adria foglya

1915. május 23-án Olaszország hadat üzent a Monarchiának. A tengeren is megkezdődhetett az „igazi háború”.

A flotta az olasz hadüzenetet követő hajnalban támadta az adriai olasz tengerpartot, behatolt némely kikötőjébe, bombázta a katonailag értékes telepeket, szétlőtte a tengerparton futó vasútvonal fontosabb műtárgyait. Legnagyobb veszteséget Ancona városa szenvedte el.  Mindez az olaszoknak nagy anyagi kárt okozott és a lakosságban óriási riadalmat keltett. A tény az, hogy a fölényes erejű olasz flotta nem tudta tengerpartját megvédeni. Ez az akció hosszú időre megakasztotta az olasz tengeri forgalmat az Adrián és jelentékenyen késleltette az olasz szárazföldi haderő vasúti felvonulását. Nagy jelentőségű hadműveletnek bizonyult az otrantói tengerzár áttörése 1917-ben. A tengerzárat az osztrák-magyar és a német búvárhajók ellen hozta létre az antant, azok addigi eredményes működése miatt. 1917. május 15-én A Novara, és a Helgoland gyorscirkálók, valamint számos romboló, hidroplán és néhány tengeralattjáró sikeres áttörést hajtott végre. Az antantnak 14 elsüllyedt, 5 megrongálódott hajójával szemben az osztrák – magyar Horthy Miklós által vezetett flottája, a Novara és a Saida sérülését leszámítva épen maradt. A támadást vezető Horthy Miklós nevét, a legnagyobb admirálisokkal együtt kezdték emlegetni. Sajnos az előnyt nem sikerült megtartani, mert a flottafejlesztés során nem gondoltak arra, hogy nagyobb hatótávolságú hajókat kell építeni. Így nem tudták fenntartani az otrantói áttörés miatti kedvező helyzetet. Októberben az antant helyreállította a szétroncsolt blokádot. A Monarchia az Adria foglya lett. A háború végéig történtek ugyan sikeres akciók, de a helyzet nem változott.

Szent István első és utolsó bevetése

A tétlenségre ítélt csatahajó 1918. június 8.-án kezdődött bevetése a háború sorsát – vagy legalább a várható békekötési feltételek kedvezőbbre fordítását célzó utolsó háborús erőfeszítések része volt. Horthy, mint flottaparancsnok, vezérkarával kidolgozta a “Korfu” tervet, melyben a Szent István és három testvérhajója: a Viribus Unitis, a Tegetthoff, , a Prinz Eugén és kísérő hajóik szétzúzták volna az otrantói tengerszoros blokádját. A siker azon múlott, hogy mennyire tudják titokban tartani a nagyobb egységek mozgását, ezért a résztvevő csoportok 24 órás időközökkel futottak ki kikötőikből. A Szent István június 9-én  indult hogy csatlakozzon a hajórajhoz. 1918. június 10-én hajnalban 3 óra 37 perckor M.A.S gyorsnaszádok támadása következtében és a Szent Istvánt végzetes torpedótalálatok érték. Két és félórás küzdelem árán sem sikerült a hajót megmenteni és az első tiszt vezetésével a hajófenékben hősiesen dolgozó, túlnyomórészt magyar fűtő személyzettel a hajó a hajó elsüllyedt. Az 1.200 főnyi személyzetet 89 fő kivételével – a kísérő torpedórombolók megmentették. A M.A.S. olasz fejlesztésű naszádok, nagyobb, motorcsónakok voltak. Gyorsak és alacsony merülésűek. A naszádok két torpedóval, két géppuskával és 4 vízibombával voltak felszerelve. Június 10-én hajnalban Permuda szigeténél, két ilyen örjáratozó M.A.S. torpedónaszádba futott bele az a hajóraj, amelynek a Szent István is része volt.

A Szent István elsüllyesztésének napja ünnepnappá vált Olaszországban, amit A Flotta Napjaként azóta is rendszeresen megünnepelnek.

A csatahajó elvesztése miatt a meglepetés erejét nem lehetett biztosítani, ezért Horthy ellentengernagy lefújta az akciót.

A rövidesen véget érő háború megpecsételte a flotta sorsát. A megmaradt egységeket a győztesek kapták meg.

A hajó Premudától délnyugatra 10 tengeri mérföldre, 68 méter mélyen fekszik fenéken, a hajófenékkel felfelé fordulva.  A halottakat a polai tengerésztemetőben helyezték örök nyugalomra. Csupán húsz holttestet találtak meg, így igazi temetővé maga a tenger vált.

A temetésen megjelentek, köztük a hajó parancsnoka Grassberger Ödön, a flottaparancsnok és a polai kikötőparancsnok tudták, hogy nem csak nyolcvankilenc tengerészt és egy hadihajót vesztettek, hanem a flotta legújabb, legjobb és legnagyobb egysége süllyedt el, amely egymaga több ágyút vitt magával mélybe, mint amennyivel Pola összes erődítménye rendelkezett. Ráadásul első ízben fordult elő, hogy egy csatahajót egyszerű torpedóval süllyesszenek el.

A csatahajó utolsó pillanatait a Tegetthoff egyik tisztje vette filmre. Annak eladásából befolyt pénzt a Vöröskeresztnek ajánlották fel.

A roncsot először halászok fedezték fel, majd 1974-ben és 1979-ben jugoszláv búvárok merültek le hozzá és készítettek róla felvételeket. Ezt követően olasz és osztrák búvárexpedíció is indult az SMS Szent Istvánhoz.

 1992-ben alakult meg a Szent István Búvárrégészeti Expedíció. Ennek tagjai 1994-ben merültek le először a roncshoz. A hajó testén négy lyukat fedeztek fel, melyek közül kettőt ütött az olasz torpedó. A hajó nevének réztáblája és más maradványok jelenleg a pulai múzeumban vannak. A hadihajó elsüllyesztésének kilencvenedik évfordulóján civil és katonai búvárok kegyeleti merüléssel emlékeztek a Szent Istvánra és az áldozatokra.

Vélemény, hozzászólás?