Tüntetést szerveztek a török elnök látogatása ellen Budapesten

A fontos vezetők látogatását kísérő közlekedési korlátozásokat csütörtökön tovább súlyosbították a török elnök ellen tüntetők – számolt be az M1 Híradója.

Délután a város több pontján is voltak demonstrációk, amelyeken a résztvevők a kurdok melletti kiállásukat hangoztatták, és Törökország szíriai katonai szerepvállalása ellen tiltakoztak.

Az Oktogonnál összegyűlt tiltakozók a Széll Kálmán térre vonultak.

Emiatt a főváros jelentős részén, és főként Budán, a Széll Kálmán téri tüntetés környékén gyakorlatilag leállt az autóforgalom és a tömegközlekedés, a délutáni csúcsban kilométeres dugók alakultak ki, és gyalogosan is nehéz volt közlekedni.


Hasonló cikkek