Ősszel jön a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
2023-ban ismét ősszel rendezik meg az egyik legfontosabb magyar könyves eseményt, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.
Hírek, információk a köz- és kulturális életben
2023-ban ismét ősszel rendezik meg az egyik legfontosabb magyar könyves eseményt, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.
2016. április 21. és 24. között XXIII. alkalommal szervezték meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, melynek vendége az ipolysági Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium magyartanára, Bolgár
Szlovákia díszvendégsége esélyt jelent magyarok és szlovákok számára, hogy jobban értsük és ismerjük, mit és miként látnak, gondolnak ma északi szomszédunknál – mondta az
Idén is megrendezik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit, az Európai Írótalálkozót, a Kis Könyves Éjt, a Könyvtáros Klubot és az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját.
Tizennyolc országból érkeznek fiatal írók az idén a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tartandó Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára, amelyen Magyarországot Szaniszló Judit képviseli. A rendezvény 17. alkalommal
Évente 176 kilométernyi diafilm készül – Kiállítással, vetítésekkel ünnepli egész évben a Diafilmgyártó Kft. fennállása 70. évfordulóját
Az év első felében főként a magyar zenei életet népszerűsítő programok szervezésében vesz részt a kijevi magyar nagykövetség – tájékoztatta a külképviselet hétfőn közleményben