A hatalom harcosai

Az egyik legnagyobb gazdasági lap nemzetközi portálja arról ír, hogyan változott meg Európában a lakosok hozzáállása a menekültáradattal szemben. Azt ugyanis egy éve még senki sem gondolta volna, hogy a példaképnek ábrázolt nyugatiak ennyire tudnak gyűlölni.

Pedig ennek vagyunk tanúi. A xenofób pártok nemcsak a fejlett Németországban, hanem a skandináv hidegben is egyre magasabb népszerűségnek örvendenek, mert napról napra többen érzik úgy, a hatalom harcosai kibabráltak velük. Ennek eredménye, hogy reggel munkába menet vagy hétvégén bulizva sincsenek biztonságban sem ők, sem a családjaik, mert a beérkező embertömeg jelentős részének fogalma sincs arról, mi az a társadalomba való tagozódás.

Az elemzők ilyenkor forgatókönyvek sokaságát vázolják fel. Valaki szerint háború közeleg az öreg kontinensen, mások úgy vélik, már el is kezdődött. Én az utóbbiakkal értek egyet, hiszen a napjaink eseményei a XXI. századi, ügyesen becsomagolt háborút jellemzik. Egymásnak feszülő érdekek, a nyugat a keletet hibáztatja, magát piedesztálra emelve, miközben a legtöbb értelmes ember már rájött, a terrorizmus nem Ázsiából érkezett hozzánk, hanem ott van a láthatatlan érdekcsoportok által irányított pénzügyi rendszerek mögött.

Senki ne higgye, hogy vallási fanatizmus vezérli előre a gyilkológépeket, őket egy finomhangolt propaganda irányítja, amely ugyanúgy a tönkrezúzott társadalmi közegért felelős hatalmi ágból éledt, mint annyi minden más. Az érdekek azt diktálják, hogy a látszólag növekvő európai közeget darabjaira kell zúzni, de csak annyira, hogy még ki lehessen zsákmányolni. Jobban, mint eddig, és az irányítása is hatékonyabb legyen. A modern korban, amikor a bűnös internet túl gyorssá tesz mindent, ideje erre bonyolultabb eszközöket használni, mint akár egy századdal korábban, a negyvenes években. A módszerek között viszont akad hasonló. Az ellenséget már sikerült megtalálni, csak be kellett telepíteni.

Talán nem is gondolnánk, George R. R. Martin, a Trónok harca alkotója mennyire a közepébe trafált. „Mindig zavard össze az ellenségeidet! Ha nem biztosak benne, ki vagy, és mit akarsz, nem tudhatják azt sem, mi lesz a következő lépésed. Néha azzal lehet a legjobban félrevezetni őket, ha olyasmit teszel, aminek semmi értelme, vagy egyenesen ártasz vele saját magadnak.”

Rajkovics Péter

(Megjelent a Szabad Újság február 3-i számában.)


Hasonló cikkek