Nemes Jeles László filmjének, a Saul fiának rég nem látott sikere volt: a cannes-i fesztiválról négy díjat hozott haza. Elnyerte a zsűri Nagydíját, amely a második legrangosabb díj az Arany Pálma után, a nemzetközi kritikusszövetség FIPRESCI-díját, a François Chalais-díjat, valamint kitüntették Zányi Tamást, a film hangmérnökét a Technikai-művészi Vulcain-díjjal.
Szombathelyen pedig 2015. június 16-án díszbemutatót és közönségtalálkozót szerveztek az Agora Savaria moziban, ahol két időpontban is vetítették a filmet. A sajtóbeszélgetésen pedig nagyobb betekintést nyerhettünk a film megalkotásának tapasztalataiba, motivációjába.
Talán mondhatjuk, ez egy nagyon egyszerű film, hisz nem akar mindent láttatni. De a történet sokkal több dolgot mond el, mint amit a vásznon látni lehet. Nemes Jeles László szerint „a kevesebb több”. A filmiparban ma nagy jelentősége van a látványnak, a különleges technikai megoldásoknak, és néha az ember már a film felénél elfelejti, hogy mi volt a főcímben. Nemes Jeles László abban hisz, hogy az ember nem csak két szem és egy dollár, hanem ennél sokkal mélyebb személyiség. A néző megszólítására törekedtek. „A vizuális effekt akkor működik jól, ha nem öncélú.”
Nemes Jeles szerint „az a titok, hogy az ember legyen ambiciózus és tudjon tanulni másoktól.” Csapatként működtek, hogy minél több aspektusát lássák egy dolognak. Az viszont evidens volt, hogy nem akartak filmzenét írni és ezzel érzelmi előírást adni a nézőnek, hisz a zene jelentősen meg tudja változtatni a képsorok jelentését, így a néző érzelmi viszonyulását is. A filmben tehát nem egyfajta „kívülről jövő” zene van, azaz nem a rendező vagy a zeneszerző zenéje, hanem – Zányi Tamás megfogalmazásával élve – „hangszövetekkel” találkozunk, amely a nem tudatos szinten működik: zajok, emberi hangok, a tűz hangjai, gramofonból hallatszó zene. Ez egy dinamikus hang, amely a filmben természetesen nem reális, de ha minden hangot vagy zajt egyszerre hallanánk, az kioltaná egymást.
Nemes Jeles László is a Saul fia főpróbájának tekinti a 2007-es Türelem című kisfilmjét, egy első próbálkozásnak, ahol a csapat főbb elemekben már fel volt építve. A film motivációját elsősorban az adta, hogy az ember szintjén még nem volt soha elmesélve ez a történet. Mindig kintről volt nézve és túl sokat próbált elmesélni, megmutatni. Mindig jól végződött, a szereplő szerencsére megmenekült, vagy a nagybácsi épp le tudott szállni a vagonról. De ez mind csak egy-egy kivétel, mivel a halál a szabály.
„Ez az a realitás, ami nem filmszerű. Nem próbáltunk mindent elmondani, csak egy ember tapasztalatán belül, és így a maga egyszerűségében ellenállhatatlan lesz.”
