„A legjobb futballista akartam lenni Diósgyőrben”- interjú Salamon József labdarúgóval

A DVTK egykori aranycsapatának játékosával a Diósgyőri Stadion mellett, az alapkőletételhez kapcsolódó ünnepség után beszélgettem.

Vona Ildikó: Erőteljesen kötődik Miskolchoz, és ha jól tudom, nem ez az első alapkőletétele. Így van?

Salamon József: Igen. Ha belegondolok, hogy mikor kezdtem itt a futballt, 1966-ban már az első csapatban játszottam, azóta valóban volt már egy alapkőletétel. Akkoriban történt, amikor megcsinálták a Napos Oldalt, de ez most sokkal nagyobb ívű, magasztosabb dolog, azok után, hogy csak felújítgatás, meg átépítések voltak. Felépültek a bástyák, aztán a napos oldali rész, de ez most teljesen más, mert egy új stadion épül ide.

– Amikor idekerült, a pálya körüli rész hogyan nézett ki?

– 1966-ban, amikor elkezdtem (illetve már ’63-ban leigazoltak Diósgyőrbe), akkor itt még csak egy földtöltés volt azon a részen, ahová később a szektorokat építették olyan 1968-ban.  A régi tribün volt meg egyedül a stadionból. Az egy nagyon eredményes időszak volt, fejlődött a csapat. 1977-től 1980-ig futottunk a csúcsra, akkor tartottak itt UEFA Kupa-mérkőzéseket és olimpiai labdarúgó-válogatott meccseket is. A legjobb eredményünk, a bronzérem az 1978-79-es bajnokságban született meg. Azóta is ez a klub legjobb helyezése a bajnokságban.

– Hány éves korában került ide?

– 14 évesen igazoltak le az ifibe és 17 évesen már az első csapatban játszottam. 1984-ben hagytam abba, de közben két évet voltam Görögországban, a PAOK-ban, ahol Lóránt Gyula bácsi volt az edzőm.

– Elmesélné, hogyan került Görögországba?

– Azt már szinte magam sem tudom, hogyan kerültem oda. Először 1979-ben Bálint Laci kapott engedélyt a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, hogy Belgiumban játsszon, utána hármunknak engedték meg: Fazekas Lacinak (a Dózsából), Müller Sanyinak (a Vasasból) és nekem Diósgyőrből, hogy külföldre mehetünk. Én a PAOK Szalonikibe kerültem. Egyébként, ha jól tudom, a DVTK csapatában – amióta fennáll a DVTK – én játszottam a legtöbb mérkőzést az NB I-ben. 375 alkalommal léptem pályára a csapatban.

– Igen, ezt én is megtaláltam az interneten, hogy közelít a 400-hoz. Hány év volt ez az aktív időszak?

– 1966-84-ig tartott az aktív, két év volt közben a görög. Amikor visszajöttem Görögországból 1982-ben, játszottam volna még itt egy évet; megpróbáltam, de akkor már mindenféle sérülések előjöttek. Utána még egy évig szakosztályvezetőként – ezt úgy hívták akkor – igyekeztem segíteni a csapatnak, de pont akkor esett ki a DVTK az NB I-ből, és én azzal be is fejeztem.

– Utána viszont dolgozott még itt. Az életrajzában találtam olyat, hogy „ovifoci, sulifoci, játékosmegfigyelés”. Az mi?

– A klub számára fontos az utánpótlás nevelése minden szinten; az óvodás gyerekeknek vannak testnevelés órái, és egy-egy edző heti rendszerességgel foglalkozik velük kicsit. Sajnos mostanában a gyerekek már 6 évesen inkább a telefont nyomkodják. Panaszkodnak az edzőkollégák is, hogy nehéz. Szinte semmi vonzalmuk nincs már a labda iránt. Annak idején, mi akármilyen salakpályán – itt a stadion mellett csak salakpályák voltak, nem volt füves sem-, hóban, jégben, sárban, latyakban futballoztunk, és onnét nőttünk ki azokká a játékosokká, akik már komoly eredményeket tudtak felmutatni.

A DVTK aranycsapatának tagjai is részt vettek az eseményen / PTV Fotó: Vona Ildikó
A DVTK aranycsapatának tagjai a stadion alapkövének letételekor

– Mit tapasztalt járva az óvodákat, iskolákat, vannak még ügyesek, akiket érdemes kiemelni? Utánpótlásnak valók?

– Egyre kevesebb. Teodoru Borisz szokott panaszkodni, hogy azt látja: egyre kevesebb az olyan gyerek, aki felveszi a labdát és megpróbál kezdeni vele valamit.

– A DVTK mostani csapata hogyan lehetne sikeres?

– Nagyon jó lenne, ha Horváth Feri vezetőedzőként olyanná tudná tenni a játékosok szemléletét, mint ahogyan ő futballozott. Tegnap voltunk együtt Putnokon, a mérkőzésen, én azt sajnálom, hogy ő már nem játszik ebben a csapatban, mert tudna példát mutatni. Arra a mentalitásra lenne szükség, és ne elégedjenek meg kis részeredményekkel, apró sikerekkel a mostani játékosok!

– Meglepődtem, amikor tegnap felhívtam és mondta, hogy kint van Putnokon. Minden DVTK meccsre el szokott menni?

– Mint MLSZ-ellenőr járom az országot, és amikor ellenőrként nem küldenek máshova, akkor igen. Most nem tudtam elmenni Kövesdre, amikor ott játszott a DVTK, mert a Fradi meccsén voltam ellenőr, de csak akkor nem jövök a mérkőzésre, ha máshova kell menni.

– Önt mindenki focistaként ismeri. Vajon polgári foglalkozása is van?

– Igen. 1967-ben érettségiztem autó- és motorszerelőként az 1-es Szakközépiskolában, de abban a szakmában nem sokat dolgoztam. Én már harmadikos koromban itt játszottam, a DVTK-ban, és hál’Istennek az osztályfőnököm is nagyon támogatott; ha edzőtáborok, meg utazások voltak, akkor mindig elengedett. Nekem egy célom volt: a legjobb futballista akartam lenni Diósgyőrben.

(Fotók: Szabó Krisztián /dvtk.eu és Vona Ildikó)

Vélemény, hozzászólás?