„A lovasíjászat a harcművészetek királynője”– beszélgetés Kassai Lajossal

Kassai Lajos magyar íjkészítő, lovasíjász oktató, versenyző az 1980-as évek közepén kezdett íjkészítéssel foglalkozni. Rekonstruálta majd gyártani kezdte a honfoglalás kori magyar íjat. Kidolgozta a lovasíjászat verseny-szabályrendszerét, az új sportágat pedig az 1990-es évek óta terjeszti szerte a világban. Több Guinness világrekordot állított fel. Tapasztalatait a Lovasíjászat című könyvében foglalta össze, amely megjelent angol, német, orosz fordításban is. Létre hozta a Kaposmérő melletti Kassai-völgyet, s már tizennégy országban működik a Kassai-iskola alapján szerveződő lovasíjász központ, amelyek rendszeresen szerveznek világkupákat. Jelenleg 16 országban tanít, életéről és munkásságáról A lovasíjász címmel készült film 2016-ban.

A világrekorder lovasíjásszal a Középkori Forgatag nevű rendezvényen, a Lovagi Tornák Terén tartott bemutatója után beszélgettünk Diósgyőrben.

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Kiből lehet lovasíjász?

Kassai Lajos: A lovasíjászat a harcművészetek királynője. Nem igényel olyan kirobbanó fizikai teljesítményt, mint a többi harci művészet – például a Kung Fu, karate, boksz, birkózás –, viszont rendkívül jó ritmus-, egyensúly- és térérzék kell hozzá. Most itt egy bemutatót láttak, aminek a lényege a látvány; bemutatni azokat az elemeket, amik a közönség számára látványosak, de egy versenyen célzott lövést 50 méterről egy 30 centiméter átmérőjű célba adunk le (az a célnak a közepe). Ha a tartó kéz egy millimétert elmozdul ezen a távon, akkor már a nyíl célt téveszt. Nagyon finomra kell hangolni a mozgást, ezért ez a harci művészetek királynője, s azért jó, mert kortalan és nemtelen. Ezt – ahogy látták a bemutatón – Dalma (Gelencsér Dalma – a szerk.) egy kiváló lovasíjász, ugyanolyan eredményesen tudja csinálni, mint a férfiak, és ilyen idős korban – én most már a hatvanadik életévembe lépek –, még mindig aktívan, magas szinten tudjuk tartani magunkat. Pontosan azért, mert az a fajta fizikai erő, ami a sportok többségében elengedhetetlen, arra itt nincs szükség.

– Hány éves korban érdemes elkezdeni, ha valaki a hobbi szintű sportolgatáson túl versenyezni szeretne?

– Hogy hány éves korban kezdi el valaki, az nagyon ló függő. Minél fiatalabban és minél idősebben kezdünk el lovasíjászni, annál magasabban kvalifikált lóra van szükség. Egy fiatal gyerek könnyen szerezhet traumát egy esésből, hogy elszalad vele vagy megrúgja a ló; történhetnek balesetek, idős korban pedig könnyebben törik a csont. Ha magasan kvalifikált ló áll rendelkezésünkre, azaz nyugodt, kiegyensúlyozott vágtája van, lehet rá támaszkodni, meg lehet benne bízni, akkor olyan 6 éves korban, s egészen 80 éves korig lehet gyakorolni. Nekem vannak nagyon fiatal és nagyon idős tanítványaim, de sok a 60 év feletti is.

– Lovagolni milyen szinten kell tudni?

– Minden lovassport tartogat egy kihívást. Van a díjlovaglás, az ugrósport (tehát vagy ugrok, vagy idomító munkát végzek a lovammal), aztán van a lóverseny, ahol hihetetlen sebességgel száguldoznak a zsokék, viszont itt, a lovasíjászatban a ritmus, az egyensúly, a finom koordináció kap óriási szerepet. Azt gondolom, ha a military lovas tudását nézzük, akkor ez egy sokkal egyszerűbb dolog, hiszen nekem nem kell ugratnom, akadályokon átkelnem, kiemelkedő sebességű lóval menni, nekem a lóval teljes harmóniában, ritmusban, egyensúlyban kell mozognom. A vége a dolognak azonban mindig nagyon nehéz. Ahhoz, hogy azokat a célokat eltaláljam, ilyen lőgyorsaságot érjek el, én 17 vesszővel edzek, 16 vesszővel bemutatózom.

A Középkori Forgatagon Diósgyőrben (Fotó: Pordán László)

– Önnél hogyan kezdődött a lovasíjászat? Volt polgári foglalkozása, de honnan jött ez a szerelem egy huszonéves fiatalembernél?

– Egész gyerekkoromat végigkísérte a csúzlizás, az íjászat és a magyar történelem szeretete. Nagyon érdekes itt, a Diósgyőri vár tövében lenni, mert a polcomon volt egy könyv, aminek a borítóján ez a vár volt. Én azzal keltem, feküdtem – ennek a képnek a látványával –, és nekem a Diósgyőri vár a VÁR. Húsz évvel ezelőtt, amikor felkértek arra, hogy tartsak bemutatót a várárokban, nagyon nagy örömmel jöttem ide. Nekem mindig sokat jelent maga a hely. Például a Visegrádi Palotajátékokon azon a tornapályán lépünk fel, ahol Mátyás király a cseh vitézzel küzdött, s bemenni ugyanarra a területre csodálatos dolog. Óriási élmény ezt a kultúrát a világban terjeszteni. Nagyon sokat utazom. Idén edzőtábort tartottam és egy pályát avattam Kínában, azt követően a windsori Royal Showban az angol királyi család, a királynő előtt léptünk föl hatalmas sikerrel, utána Oroszországban, Volgográdban – a valamikori Sztálingrádban – adtam át egy pályát, tartottam edzőtábort. A lovasíjászat hungaricum lett, a magyar kultúrának egy leválaszthatatlan része, s szépen terjed a világ minden részén. Idén egy világbajnokságot, valamint nemzetközi vezetői találkozót tartottunk – ezt kétévente gyakoroljuk –, és óriási lelkesedéssel jönnek Dél-Afrikától Kanadán át, Oroszországtól Kínáig.

–  Ha valaki lovasíjászatot akar tanulni, könnyű dolga van, mert tud kihez menni. De Ön kitől tanult?

– Engem a ló tanított lovagolni, az íj tanított lőni, és keservesen alakult ki. Amit ma egy fiatal kezdő egy év alatt megtanul, nekem ahhoz hat-nyolc évre volt szükségem. Gomba mód nőnek; nagyon jó a képzés, nagyon jók a lovak, a pályák, minden feltétel adott. A mi generációnk, Cseke Lacival vagyok én egykorú, s Laci gyerekei már itt vannak a bemutatón. Nagyon jó látni egy ilyen családot, a lánya vezeti a tánccsoportot, a két fia harci buzogánnyal csépeli egymást, csatacsillagot dob, és hamarosan itt lesznek az unokák is.

–  Mesélne a saját iskolájáról? Mit kell róla tudni?

– Én nem terveztem iskolát. Híre ment annak, hogy lovasíjászattal foglalkozom, és jöttek az érdeklődők, kérdezgettek. 31 éve kezdtem ezzel egészen konkrétan foglakozni, s ezalatt a több, mint három évtized alatt kikristályosodott ennek a dolognak az edzéselmélete, módszertana. Egyre cizelláltabb, hatékonyabb a képzés, és – mint mondtam – a fiatalok egyre gyorsabban, egyre nagyobb eredményeket érnek el.

– Hogyan kell elképzelni ezt az oktatási formát?

– Nagyon egyéni a fejlődés, minden tanítvány a saját tempójának megfelelően tud tovább haladni. Minden csütörtökön vannak kezdő edzések, oda lehet jönni, aztán haladó lesz, és a haladóból mesterré is válhat. Nehéz meghatározni, hogy mennyi idő alatt, mert függ a tehetségtől, ki milyen fiatalon kezdi és mennyire elszánt ebben a dologban. A mai fiatalok fénysebességgel tanulnak, az ő tanulási sebességük többszöröse az enyémnek. Én nagyon lassan haladtam, rengeteg hibát követtem el mind a lovakkal való foglalkozásban, mind az íjászatban, és mire rájöttem, hogy rossz úton haladok, visszafordultam s kijavítottam ezeket a hibákat sok idő telt el, de egy alapító mesternek ilyen az élete. Azáltal, hogy rengeteg hibát követtem el, nagyon sokat tanultam. A fiatalok sterilebb körülmények között vannak, ők a jót tudják, a mai oktatók nem engednek tévutakat. Mindennek megvan a módja.

A Lovagi Tornák Terén (Fotó: Pordán László)

– Milyen az utánpótlás?

– Tele vagyunk zsenikkel. Ez az ország egy fantasztikus hely! Nagyon jó emberanyag van, nagyon jó környezetben. Szeretem a hazámat.

– Annyira férfias sport ez, de vajon mi visz rá egy nőt?

– Képzelje, nem! Azért mondtam, hogy a lovasíjászat a harcművészetek királynője, mert inkább feminin. Nem a nyers fizikai erőre, hanem a harmóniára, ritmusra épül, ezért a nők kiválóak ebben a sportban. Nincs szükség arra a nyers fizikai erőre, ami egy férfi fölénye egy nővel szemben, viszont a nőnek az empátiáját, azt a fajta gondoskodását, ami a természetéből sokkal jobban fakad, mint egy férfinál, a ló meghálálja. A lovas sportokban a nők kiugró eredményeket tudnak elérni, mert nem eszközként tekintenek a lóra, hanem társként. Sokkal több időt fordítanak rá, mint egy férfi. Mi azért leporoljuk, felugrunk rá, megyünk; egy nő mindig többet foglalkozik vele, és ezt meghálálják. Jobb az együttműködés.

– A Testnevelési Egyetemen már képeznek lovasíjász tanárokat…

– Igen, így van. Több mint egy évtizedre tekint vissza a lovaskultúra képzés a Testnevelési Egyetemen, az Orvosi Egyetemen pedig a hippológus szak. Én mindegyiken tanítok, és ott már több generáció felnőtt ennek nyomán. Miután jól kialakított edzéselmélete, módszertana van, bekerült az egyetemre, és most már pár hallgató végzett, mint lovasíjász, ami óriási dolog, mert elsők vagyunk a világon ebben is. Van egyetemi képzés lovasíjászatban.

– Merrefelé jár most a világban?

– Volt Kína, Anglia, Oroszország, és most készült el még egy pálya Dél-Afrikában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, s nekem össze kell rakni a naptárat, hogy mikor hová. Dél-Afrikába majd télen megyek, mert akkor ott nyár van, és próbálom úgy szervezni a teendőimet, hogy beleférjenek ezek az utak. Borzasztóan elfoglalt vagyok. A világszervezet szintén rengeteg feladatot jelent számomra, aztán ezek az utazások; a nap 24 órája szinte teljesen ki van töltve.

– Meddig lehet csinálni a lovasíjászatot? Hiszen az embernek kopik a teste, öregszik…

– Sokáig. Ahogy elmondtam, ha egy teljesen megbízható ló van, s nem kell attól félnem, hogy leesek, összetöröm magam – mert az ember ilyenkor már nehezebben regenerálódik –, akkor hosszútávon. Én a hatvanadik életévembe lépek, és nagyon jól érzem magam ebben a tevékenységben, változatlanul ott vagyok a világ élvonalában.

Harci bemutató közben – egy külföldön előadott produkcióban (MTI-fotó)

– Van még valami, amit nagyon szeretne megvalósítani?

– Ez nem úgy indult, hogy én ezt meg azt szeretném megvalósítani, hanem az élet hozta a lehetőségeket, feladatokat, és én igyekeztem megállni a helyem ebben. A bemutatózás sem úgy kezdődött, hogy elhatároztam, megyek, hanem meghívtak. Valaki szólt, hogy a szomszéd faluba nem mennék-e át lóval bemutatót tartani. És mentem. Aztán azt vettem észre, hogy ilyen „cirkuszos” lett belőlem: lószállítóval járom az országot, repülőgéppel utazom a világ minden részére, hívtak tanítani, bemutatókat csinálni. Így alakult, nem volt eleve eltervezett dolog a részemről.

– Ha visszatekint az eddigi pályafutására, elégedett az eredményekkel? Mennyire boldog?

– Nagyon! Borzasztóan boldog ember vagyok, és nagyon jól érzem magam a bőrömben, mert azt csinálom, amit szeretek.

(Fotó: Pordán László és MTI)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek