Gyakran megmérgezi a jó munkahelyi légkört a goromba, duzzogó, csapkodó főnök. Pedig nem érdemes a főnök gorombasága miatt bosszankodnunk! Ilyenkor inkább magabiztosnak, határozottnak, és semmi esetre sem önhittnek kell lennünk. Ugyanakkor nem árt, ha tisztában vagyunk a saját gyengeségeinkkel is. Jó, ha megtanuljuk, hogyan és miképpen lehet kezelni a rázósabb helyzeteket.
Tiszta sor, hogy ki az úr a munkahelyen. Természetesen a főnök! Ez persze nem jogosít fel senkit sem arra, hogy a benne lévő feszültséget a beosztottjain vezesse le. Alkalmazottként mindannyiunknak gyakorta támadhat olyan érzése, mintha mi lennénk az okozója – és egyben az áldozata is – munkahelyi főnökünk egy-egy érzelmi kitörésének. Ezek után már csak egyetlen apró lépés, s jön az önsajnálat. Ne hagyjuk, hogy egy hisztérika vagy egy indulatos macsó elrontsa a napunkat.
Létezik egy angol mondás – Justin Timberlake énekel is erről –, amit érdemes megfontolnunk: „What goes around comes around”. Nagyjából úgy fordítható, hogy „Mindent visszakapsz, amit kiadsz magadból”. Ami a hétköznapi gyakorlatban annyit jelent: tessék mosolyogni! Le lehet szerelni a morgó főnököt egy kedvesebb mosollyal, és ráébreszteni arra, hogy juszt sem ronthatja el a hangulatot.
Fontos a félelmek kiűzése a szívünkből, mert a félelem minden kiteljesedés gáncsa. Sőt a félelem magához vonzza a félelem tárgyát, s amitől félünk, az bekövetkezik. Ha sokat gondolunk a rosszra, a gondolatok egyszer csak materializálódnak, azaz anyaggá, valósággá válnak.
Minden ember elkövet hibákat, természetesen a főnök is. Mert például munkamániás, aki belefullad az asztalán heverő aktahalmazba. Tehát alig marad ideje ránk. Ezen lehet bosszankodni, de felfogható kínálkozó lehetőségként is. Végre nyugodtan és kedvünk szerint végezhetjük a munkánkat!
Jó fényben feltűnni a főnök előtt, – természetesen minden beosztott erre törekszik. Érdemes megemlíteni neki, ha egy kényes problémát sikerült jól megoldanunk. Minden elrontható azonban, ha valaki szabályos öntömjénezésbe kezd. Dicséretre várás helyett meg lehet kérdezni a főnöktől, hogy tetszett-e neki az a bizonyos, befejezett munka.
Egy internetes felmérés szerint a dolgozók hetente átlagosan négy órán át szidják a főnöküket. Bármennyire jólesik is ráhúzni a vizes lepedőt a főnökre, annyira káros lehet ez önmagunkra nézve, úgyhogy kollégák között inkább ne tegyünk ilyet! Ettől aligha áll be pozitív változás. Ilyenkor általában újra átéljük a korábban elszenvedett sértéseket, ráadásul az igazságtalanság is kétszer annyira fáj. Ha szeretnénk kibeszélni magunkból a mérget, azt inkább egy olyan baráttal vagy barátnővel tegyük, aki nem dolgozik a cégnél.
A középvezetőket gyakran két oldalról is szorongatják. Egyik irányból a főnökség magasabb nyereséget vár. Alulról másképp fest a helyzet: a beosztottak a sok munka miatt új munkatársat, vagy éppen béremelést követelnek. Nem mindig nevezhető tehát hálásnak a középvezető feladata sem. Sokat segíthet ilyen helyzetekben, ha egy időre megpróbáljuk a nagyfőnök szemével szemlélni a világot. Nem kell rögtön mellre szívni például, ha a fizetésemelés egy kicsit még várat magára.
Jó adag bátorság kell ahhoz, hogy a rossz hírt mi közöljük a főnökkel. Mert akkor neki is rossz lesz a kedve… De mindenképpen menjünk oda hozzá, ha valami hibát észleltünk. Ha akad a tarsolyunkban azonnali megoldási javaslat, annál jobb. Ha elviselhetetlenül durván reagál, kérjünk tőle inkább egy négyszemközti beszélgetést, és közöljük vele, hogy nehezményezzük ezt a fajta viselkedését. Aki ugyanis mindig behúzza a nyakát, folyamatos támadások áldozatává válik.
Walter Béla
