A videóbíró döntött a Milán-Róma mérkőzésen

A Serie A 3. fordulójának nyitómeccsén az AC Milan a Roma csapatát fogadta. Az első félidőben a Milan uralta a meccset, de a második félidőben a Roma előbb egyenlített, majd két érvénytelenített gól után a győzelemhez is közel állt, de Cutrone a 95. percben győztes gólt szerzett.

Az első félidő főleg a Milanról szólt, a rómaiak mindössze egyszer találták el Donnarumma kapujáét, miközben Gattuso csapata nagy fölényben játszott, aminek a félidő végén lett meg az eredménye. Egy római védelmi hibát követően Franck Kessie lőtt gólt közvetlen közelről.

A második félidőben szinte a semmiből egyenlített a Roma, az 59. percben egy szöglet utáni kavarodást használtak ki a rómaiak, Fazio szerzett gólt.

Alig telt el egy perc, amikor újra vezetett a Milan, Gonzalo Higuaín volt eredményes, de a videóbíró később elvette az argentin gólját les miatt.

Higuaín hiába győzködte a bírót, a videós kolléga döntött FORRÁS: AFP/MARCO BERTORELLO 

A 78. percben megint szerzett egy gólt a Roma egy szögletet követően, de az új igazolás, francia világbajnok N’Zonzi mindkét kezéhez hozzáért a labda, a videóbíró ezt a gólt is elvette.

Az ötperces hosszabbításban előbb Dzeko dönthette volna el a meccset, majd a 95. percben Higuaín remek passza után Cutrone szerezte meg a győztes gólt.

A Milannak ez volt az első sikere a mostani bajnokságban, a Roma egy győzelem és egy döntetlen után most kapott ki először.

forrás: origo

Hasonló cikkek