A világon a harmadik legnagyobb lakásár-drágulás Budapesten volt tavaly ősszel

A budapesti lakásárak növekedése nemzetközi összehasonlításban a harmadik leggyorsabb volt tavaly a harmadik negyedévben

– derül ki a Knight Frank globális lakáspiaci indexéből, amely világszerte 150 városban hasonlította össze az ingatlanárak emelkedését 2017 harmadik negyedéve és 2018 harmadik negyedéve között. Egy kínai és egy indiai város előzte csak meg

Az elemzés szerint, tavaly a harmadik negyedévben 19 százalékkal nőttek a lakásárak Budapesten az előző év azonos időszakához képest. Ennél nagyobb mértékben csak a kínai Hszianban és az indiai Ahmedabadban nőttek az ingatlanárak a vizsgált időszakban.

A Knight Frank listájának első 10 helyezettje között Európából Budapest mellett Portó, Rotterdam és Amszterdam kapott még helyet. A szomszédos fővárosok közül Zágráb 11,5 százalékos áremelkedéssel a lista 16. helyén zárt, Bukarest pedig az 56. helyen áll, mivel a román fővárosban csupán 5,6 százalékos növekedést mértek.

Az index számításához a Knight Frank a hivatalos állami statisztikákat és a központi bankok adatait használta fel, azaz Magyarország esetében a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank adatait vizsgálta – közölte a Duna House.

A Duna House saját adatai alapján régiós szinten Budapest belvárosában tavaly kedvezőbb áron lehetett ingatlant vásárolni, mint Bécsben, Prágában vagy Varsóban. Míg Budapest belvárosában 2018-ban a lakások négyzetméterára elérte a 850 ezer forintot, ez a szám Varsóban 865 ezer forintra, Prága belvárosában 1 millió 435 ezer forintra nőtt, míg Bécs belvárosában a lakások négyzetméterára meghaladta a 2 millió forintot.

Forrás: szmo.hu