A világtörténelem leghíresebb kémnője

 

A világtörténelem legismertebb kémnője a valóságban nem volt kémnő; pontosabban az volt, csak éppen nem akkor, nem úgy és nem addig, mint azt a többség a mai napig hiszi róla – röviden így lehet összefoglalni Margaretha Geertruida Zelle életét és tragédiáját.

A legendás Mata Hari 1876. augusztus 7-én, a hollandiai Leeuwarden városban született egy kalapkészítő gyermekeként. Állítólag vérvonalában jávai felmenők is voltak, ennek köszönhette a holland átlagtól elütő sötét bőrét, haját és igéző szemét is. Élete első tizenhárom éve kiegyensúlyozott családi viszonyok között telt el, ám a vidám gyermekkornak hamarosan a nyomor vetett véget: a család tönkrement, elszegényedtek, súlyos depresszióba esett édesanyja pedig két évvel később elhunyt. Az apa nem tudta eltartani öt gyermekét, így Margarethát a rokonok nevelték, majd Leydenbe került bentlakásos tanítóképzőbe. Itt történt meg élete első, de távolról sem utolsó botránya is, amikor viszonyba bonyolódott az intézmény igazgatójával. Miután a liezonra fény derült, el kellett hagynia az iskolát, és Hágában élt tovább egy rokonnál. Itt ismerkedett meg Campbell MacLeoddal, egy nála jóval idősebb brit katonatiszttel, akihez 1895 derekán hozzáment, és hamarosan gyermekekkel ajándékozta meg.

A házasság eközben minden volt, csak idilli nem: az italozó férj ütötte-verte és csalta feleségét, és a helyzeten csak rontott, amikor – a sors fintoraként – Jávára, majd Szumátrára kellett költözniük MacLeod katonai kötelezettségei miatt. Margaretha a társasági életben kárpótolta magát rossz házasságáért, ám hamarosan szörnyű tragédia sújtotta a családot: két gyermeküket máig tisztázatlan módon megmérgezték (alighanem a férj ellenlábasai), és csak kislányukat sikerült megmenteni. A házasság ezután, ha lehet, még tovább romlott, és miután visszatértek Hollandiába, el is váltak. Mivel MacLeod nem fizette a tartásdíjat, az asszonynak más megélhetési forrás után kellett nézni, miközben férje gondoskodott kislányukról, és idővel teljesen elszigetelte tőle volt feleségét.

Margaretha végső kétségbeesésében ekkor választotta az éjszakát: Mata Hari („A Hajnal Szeme”) művésznéven kezdett el fellépni először új otthonában, Párizsban, majd szerte Európa nagyvárosaiban. A kor viszonyaihoz képest kifejezetten merész, erotikus elemekkel átszőtt programja gyorsan legendássá vált, főleg az általa kiötlött egzotikus mesével ázsiai családi hátteréről és neveltetéséről. A tánccal hamarosan felhagyott, és luxuskurtizánként keresett egyre nagyobb összegeket a felső tízezer köreiben mozogva, a legváltozatosabb nemzetiségű, rendű-rangú ügyfelek igényeit kielégítve. Vesztét épp ez okozta: 1914-ben, a „nagy háború” kitörése előtt mindössze néhány héttel Berlinben járt, ami az egyre feszültebb légkörben beindította a pletykagyárat, és egyesek azt kezdték el terjeszteni róla Franciaországban, hogy német kém – már most érdemes kiemelni, hogy a mai napig semmiféle egyértelmű bizonyíték nem támasztja alá ezt a változatot. Miután hazatért, széles ügyfélköre egyből szúrni kezdte a helyi hatóságok szemét, miután pedig 1915-ben hadműveleti területen kényszerült meglátogatni aktuális szerelmét, egy katonai kórházban fekvő orosz tisztet, az elhárítás kiemelten kezdett el dolgozni rá. Az ötlet gyorsan megszületett: hatalmas összeget ajánlottak neki, ha kémkedik a franciáknak Németország ellen, hiszen bejáratos volt számos rangos német politikus, arisztokrata és katonatiszt hálószobájába.

A háló innentől fogva gyakorlatilag kibogozhatatlanná vált Mata Hari körül: gyakorlatilag az összes befolyásos európai titkosszolgálat felfigyelt rá, és egy idő után mind a franciák, mind a németek ellenségesen méregették: előbbiek nem tudták biztosan, hogy nem kémkedik-e utóbbiaknak, utóbbiak pedig idővel megszimatolták, hogy francia szolgálatban tevékenykedik. Miután Párizsba értesülések futottak be egy H-21-es kódnevű német női ügynökről, akit a franciák vele azonosítottak, 1917-ben őrizetbe vették, és már az év júliusában bíróság elé állították Mata Harit. Franciaországban komoly politikai viharokat kavart a táncosnő pere, a bíróság nyomás alatt tevékenykedett, hiszen egy bűnbak ideális szelep lehetett a közvélemény csalódottságának, indulatainak levezetésére. Maga Margaretha végig következetesen tagadta, hogy kémkedett volna a németeknek a franciákkal szemben, a bizonyítékok pedig távolról sem voltak minden kétséget kizáróak. Ennek ellenére a bíróság megállapította bűnösségét, és 1917 októberében kivégezték.

Később az életére vonatkozó utólagos kutatások szinte mindegyike arra jutott: a világtörténelem leghíresebb kémnője valójában egy koncepciós per áldozata volt, nem pedig kém. Pontosabban kém volt – de nem a németek kémje, amiért meg kellett halnia.

Forrás: honvédelem.hu