Afroamerikai polgármesterek az erőszak helyett építő jellegű lépéseket sürgetnek Floyd halála után

Avatar

Afroamerikai polgármesterek vasárnapi nyilatkozataikban az erőszak helyett építő jellegű lépéseket sürgettek a George Floyd halála után kirobbant megmozdulások kapcsán.

    A georgiai Atlanta, a szövetségi főváros, Washington és a minnesotai St. Paul polgármesterei vasárnapi televíziós nyilatkozataikban sürgették az erőszak befejezését. A 46 éves afroamerikai Floyd május 25-én este durva rendőri intézkedés után halt meg, a rendőrt pár napra rá letartóztatták és gyilkosság gyanújával már a vádemelés is megtörtént.     “Amikor ilyen erőszakhullám önti el Amerikát, mint amilyet most látunk, akkor még azt is szem elől tévesztjük, hogy valójában miről is van szó” – fogalmazott Atlanta polgármester-asszonya, Keisha Lance Bottoms. A demokrata párti politikus hangsúlyozta: az amerikai történelem azt bizonyítja, hogy csakis a békés tüntetések hoznak változást. “De ezeket a békés megmozdulásokat meg kell szervezni és célt kell adni nekik” – tette hozzá.

Felpanaszolta, hogy az országon végigsöprő tüntetéshullám során csak Floyd haláláról van szó, miközben az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben másutt is erőszak áldozatául estek afroamerikaiak. Ahmaud Arbery és Breonna Taylor esetét idézte fel. A békésen kocogó Arberyt egy georgiai kisvárosban lőtte agyon két fehér férfi, mert azt hitték róla, hogy tolvaj. A huszonéves Breonna Taylor a kentuckyi Louisville-ben a lakására házkutatásra kiszálló rendőröktől szenvedett el végzetes lövést, miután a fiatal nő barátja a rendőrökre kezdett lövöldözni.

A probléma lényege, hogy fegyvertelen feketéket ölnek meg Amerikában” – fogalmazott Bottoms.

A minnesotai St. Paul város polgármestere, Melvin Carter szintén a CNN televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: az afroamerikaiak dühe “előrelátható volt, érthető és jogos”, de “sajnos pusztító és elfogadhatatlan módon fejezik ki”.     Muriel Bowser, a szövetségi főváros, Washington polgármestere az NBC televízióban arról beszélt: a városvezetés “nagyon egyértelmű üzenetet küldött a tüntetőknek, azt, hogy joguk van az alkotmányban biztosított jogaik gyakorlásához, de nincs joguk ahhoz, hogy tönkretegyék a városunkat”. Bowser elmondta, hogy “őrjítő pusztítás és rendzavarás” volt a városban, de a rendfenntartó erők teljes vértezetben próbálják biztosítani a nyugalmat.     Donald Trump amerikai elnök a hétvégén több Twitter-bejegyzésében is sürgette az amerikai városok polgármestereit, hogy állítsák helyre a rendet.

A Nemzeti Gárda katonáit 15 tagállamban mozgósították, az elnök az egyik mikroblog-bejegyzésben külön gratulált a Nemzeti Gárda Minneapolisban aktív tagjainak.     Egy másik bejegyzésében Trump azt írta: az általa az erőszak elszabadulásáért részben felelősnek tartott, magát antifasisztának nevező Antifa-mozgalmat az Egyesült Államokban terrorszervezetek listájára fogják tenni. Nem jelölt meg azonban konkrétumokat, hogy ezt ki, mikor és milyen jogi alapon tenné meg.       Tim Walz, Minnesota demokrata párti kormányzója újságíróknak azt mondta: az erőszakos tüntetők több mint 85 százaléka nem helyi lakos, jó részüket buszokkal szállították a helyszínre. Bernard Kerik, a New York-i rendőrség volt vezetője a Fox televízióban arra sürgette a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI), hogy tárja fel, kik állnak az erőszakosan tüntetők mögött, és kik finanszírozhatják a több helyen szervezettnek látszó erőszakot.


Hasonló cikkek