Bolygó születését figyelhette meg egy magyar vezette nemzetközi kutatócsoport

Egy nemzetközi kutatócsoport Varga József, a Leideni Egyetem és az ELKH CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet csillagászának vezetésével gázból és porból álló örvényt fedezett fel egy fiatal csillag körül. A kutatók szerint lehetséges, hogy a forgószélben egy születőfélben lévő bolygó is megbújik.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleménye szerint a gázból és porból álló örvényt a magyar közreműködéssel felépített chilei MATISSE műszer segítségével felfedezték fel a kutatók a fiatal csillag körül. A vizsgált HD 163296 jelű égitest egy sokat tanulmányozott fiatal csillag, amely a Földtől 330 fényév távolságra, a Nyilas csillagképben helyezkedik el. Korábban a csillag körül már három nagy exobolygó jelenlétére is találtak bizonyítékot, de azok jóval távolabb találhatók a most felfedezett negyedik, feltételezett bolygónál – olvasható a hétfői beszámolóban.

A kutatók 2019 márciusában és júniusában végzett észleléseik során a csillag körüli porkorong belső részét figyelték meg távcsöveikkel, amikor egy, a mi Napunk és a Föld közötti távolság mintegy harmadát kitevő méretű, meleg porszemcsékből álló gyűrűt észleltek – idézik fel.
A csillagászokat meglepte, hogy a gyűrű egyik oldala sokkal fényesebb, mint a többi része. Ezt követően a korábbi mérésekkel összehasonlítva arra a következtetésre jutottak, hogy ez a fényes csomó kering a csillag körül, hozzávetőleg egy hónapos keringési idővel. A csillagászok számítógépes szimulációkkal is ellenőrizték azt a feltevésüket, miszerint ez a meleg porból álló csomó valójában egy örvény lehet. Az ilyen örvényekben nagyobb az anyag (gáz és por) sűrűsége és nyomása, mint a gyűrű többi részén, ami a jelenlegi bolygókeletkezési elméletek szerint tökéletes feltételeket teremt egy új planéta születéséhez.

Egy bolygó kialakulásához ugyanis eredetileg a füsthöz hasonló apró szemcsékből álló porszemek kellenek. A porszemek összetapadnak, így egyre nagyobb szemcséket alkotnak, míg végül a gravitációs vonzás hatására bolygóvá állnak össze. A bolygókeletkezés folyamata számos ponton még nem tisztázott, ám a mostanihoz hasonló felfedezések közelebb visznek a Földhöz hasonló bolygók születésének a megértéséhez.
A kutatók a felfedezéshez vezető megfigyeléseiket a MATISSE-szal (Multi AperTure mid-Infrared SpectroScopic Experiment – Többapertúrás Középinfravörös Spektroszkópiai Kísérlet) végezték. Ez a VLTI (Very Large Telescope Interferometer  – Nagyon Nagy Teleszkóp Interferométer), ami a chilei Paranal hegyen elhelyezkedő Európai Déli Obszervatórium csillagvizsgálójában található távcsőhálózat újgenerációs műszere.

A VLTI négy távcső fényét egyesíti, ennek köszönhetően egy akár 200 méteres átmérővel rendelkező virtuális távcsövet hoz létre. A beszámoló szerint ez azért szükséges, mert önmagukban még a mai legnagyobb, 10 méteres átmérőjű tükrös távcsövek sem tudnák felbontani a most felfedezett csillagkörüli gyűrűt, több távcső fényének egyesítésével viszont – a felbontás megnövelésével – ez lehetségessé válik. A MATISSE műszere a gyűrűben lévő por által hősugárzásként kibocsátott infravörös fényt érzékeli. A műszert nagyrészt francia, német, holland és osztrák kutatóintézetek együttműködésében építették, de létrehozásában részt vettek a CSFK Csillagászati Intézet mérnökei is.
A magyar mérnöki hozzájárulás része volt többek között a műszer hőtani szimulációja az abszolút nulla fok közelében működő motorok által okozott hőterhelésre vonatkozólag, egy műszeregység kalibrációs kamerájának a megtervezése és Magyarországon történő legyártása, valamint a MATISSE szállítása során fellépő esetleges rezgések kiszámítása.

A műszert 2017-2018 fordulóján szerelték fel a chilei távcsőrendszerre, és 2018-ban látta meg az „első fényt”, azaz ekkor irányították rá először egy égi objektumra. A magyar műszaki teljesítmény elismeréseként a CSFK Csillagászati Intézet kutatói garantált megfigyelési lehetőséget kaptak a műszeren, ennek keretében a nagy fényességváltozásokat mutató, úgynevezett eruptív fiatal csillagok vizsgálatát végezhetik el. Emellett Varga József, a CSFK csillagásza – aki jelenleg a Leideni Egyetemen dolgozik a MATISSE-csoport nemzetközi kutatócsoportjában.

 

Tech-Tudomány-Múlt Idő | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek