Búcsú- 66 év után bezár a kávéfőzős Szarvasi-gyár

66 év után befejezi termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet egyrészt a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott. A helyzeten a vállalkozás által végrehajtott másfél milliárd forint értékű beruházás sem tudott változtatni. A társaság mindezt közleményben tudatta a Klubrádióval.

A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, több mint 400 embernek mondtak fel, bár azon vannak, hogy segítséget nyújtsanak a volt alkalmazottaknak, ennek köszönhetően már közel 60 főt tudtak elhelyezni partner vállalatainknál. és további tárgyalások vannak folyamatban.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. január 18-án, pénteken bejelentette dolgozóinak a termelés befejezését. Mint írták,  a vezetőség továbbra is minden erejével azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsájtott dolgozók egy részének.

Forrás: 24.hu


Hasonló cikkek