Christian Bale

Volt Batman, gépész, sorozatgyilkos, drogos exbokszoló, aki a fivérét edzi, de volt már szélhámos is, utoljára pedig befektetési tanácsadó. A legtöbben természetesen sötét lovagként emlékeznek rá. Háromszor játszotta el a köpenyes igazságosztó szerepét. Oscarral már díjazták a teljesítményét. Egy fiú és egy lány édesapja, nős, és negyvenkét éves. Christian Bale.
Először is le kell szögezni, hogy semmiféle rokoni szál nem fűzi a Real Madrid labdarúgócsapatának villámgyorsan száguldó balszélsőjéhez, a walesi Gareth Bale-hez. Ugyan ő is Walesben látta meg a napvilágot 1974. január 30-án Christian Charles Philip Bale néven, de ugyanúgy angolnak érzi magát, mint az édesanyja. Az apai ágat Dél-Afrikában kell kutatni. A család egyébként sokat utazott. Az anyai vonalat cirkuszosok alkották, míg az apa pilóta, vállalkozó és aktivista volt egyszerre. Christian Wales után Angliában, majd Portugáliában, végül az Amerikai Egyesült Államokban, Los Angelesben kötött ki. Nyolcévesen már öblítőt és zabpelyhet reklámozott a tévében. Újabb négy év telt el, mikor feltűnt egy minisorozatban, amelyet Anasztázia hercegnőről forgattak, egy évre rá pedig már Steven Spielberg A nap birodalma c. filmjében kapott szerepet. Mégis, másfél évtizednek kellett eltelnie, mire a világ is megjegyezte a nevét. Pedig időközben egész szép rajongótáborra tett szert, ami mostanra óriásira duzzadt.

Hogyan tett szert a rajongótáborra, illetve a hírnévre és az elismertségre? Egy sikeres thrillerrel, a 2000-es Amerikai pszichoval, amelyet Bret Easton Ellis Amerikai psycho című könyve alapján írtak. Ő játszotta a Wall Street-i sorozatgyilkos yuppie-t, Pat Batemant. Emlékezeteset alakított, miatta volt nézhető a film, a kritika őt emelte ki elsősorban, és a hollywoodi nagyüzem ekkor kezdett beindulni. A 2004-es A gépészben már egészen odáig merészkedett, hogy csont és bőrre fogyasztotta magát. Nyolcvankét kilóról ötvennégyre fogyott, a színészi teljesítményén mégsem volt mit nevetni, sőt. Következett a Batman-trilógia Christopher Nolan rendezésében. Három hosszú mozi a sötét lovagról, minden idők legjobb képregény-adaptációját produkálva ezzel. Közben olyan filmeket forgatott, mint A tökéletes trükk (2006), Börtönvonat Yumába (2007), valamint a Terminátor – Megváltás (2009).

Christian_Bale3

A 2010-es A harcos c. drámában nyújtott alakításáért pedig megkapta a Golden Globe- és az Oscar-díjat legjobb mellékszereplő kategóriában. Dicky Eklundot alakította, az egykori ökölvívót, aki az öccsét edzi, hogy bajnokot faragjon belőle. Mivel Dicky a drog rabja, így Christian ismét csontsoványra fogyott, tizennyolc kilótól szabadult meg. A harcos rendezőjével, David O. Russell-lel újabb közös munka következett, az Amerikai botrány. Fogyás helyett hízni kellett, tizennyolc kiló plusz a normális testsúlyához, a végeredmény újabb jelölés a Golden Globe-on és az Oscaron. Az Exodus: Istenek és királyok (2014) már Ridley Scott rendezésében készült. Bale Mózes szerepét öltötte magára. A 140 millió dolláros költségvetésű film azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A bevétel 286 milliós lett, de sem a kritikusok, sem a nézők nem zengtek róla ódákat. Terrence Malick Knight of Cups c. filmje, amelyben Cate Blanchett és Natalie Portman volt a másik két húzónév, nem kapott túl jó kritikákat. Adam McKay A nagy dobás (2015) c. életrajzi drámája azonban újabb jelölést hozott az Oscaron és a Golden Globe-on. Bale, Steve Carell, Ryan Gosling és Brad Pitt gazdasági válságban játszódó filmjébe megérte befektetni a 28 milliót, a 133 milliós bevétel önmagáért beszél.

Az évek nem csak a filmezésről szóltak. 1994-ben a Kisasszonyok c. film forgatásán beleszeretett Winona Ryder asszisztensébe, a négy évvel idősebb, szerb szülőktől született, chicagói Sibi Blazicba. A szerelemből házasság lett, az ezredfordulón megköttetett a frigy, öt év múlva pedig már apának mondhatta magát Bale. Az utóbbi tizenhat év egyik legfelkapottabb és legelismertebb színésze, a neve pedig garancia a biztos sikerre. Hogy ez nincs mindig így, nem csak rajta múlik.

Rajkovics György

Megjelent a Szabad Újság július 27-i számában.


Hasonló cikkek