A nyitrai Agrokomplex Szlovákia legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, melyre az idén augusztus 18-21 között került sor. Tartalmas és élményekkel teli napot, napokat tölthettek ott nemcsak a látogatók, hanem a bemutatkozó vállalkozók és cégek is. S ami a mi szívünknek különösen kedves, hogy felvidéki magyar mezőgazdászok is szép számban kiállítottak.
A skanzenből indultunk felfedező utunkra, ahová a gőzmozdonnyal üzemelő kisvonat szállított bennünket. Itt megcsodálhattuk a múlt emlékeit: a malmot, az olajsajtoló műhelyt, a régi gőzgépet, ami a cséplőgépet hajtotta, s a veterán traktorokat is. Nem időzhettünk azonban túl sokáig, hiszen minél előbb szerettük volna megtalálni Pomichal Istvánt, az ismert charolais húsmarha-tenyésztőt, akinek Lakk György nevű tenyészbikája egy nappal korábban a legszebb állatnak járó nagydíjat nyerte el. Nem kellett sokáig keresgélnünk, hiszen az egyik karám körül túl nagy volt a tömeg, fényképezőgépek villogtak. Messziről csak a feje látszott ki az öt és fél éves, 1425 kilós, pompás hófehér állatnak, ami már több száz utóddal büszkélkedhet.
– Olyan jámbor, hogy bárki nyugodtan felülhetne a hátára. Kint a legelőn, a többi marha között azonban vitathatatlanul ő a király, fenséges látványt nyújt. S ez még jó néhány évig így is marad. Reméljük, még sok utód származik tőle – mutatja be Lakkot a gazdája, aki nevetve meséli, hogy még az egyik kereskedelmi adó stúdiójába is látogatást tettek vele. Jól tűrte a több mint kétszáz kilométeres oda-vissza utat, a kamerák fényét, ha úgy tetszik, a sztárságot. Csak a tévések hökkentek meg, amikor meglátták, milyen hatalmas és mégis milyen békés.
Tovább bolyongva a pavilonokban és a kiállítók között feltűnt nekünk, hogy az egyik standon különleges élelmiszereket kínálnak. Kíváncsik voltunk, mit is takar ez a figyelemfelkeltő megnevezés. Különösen, mert a cég királyrévi illetőségű. Pár perc múlva meg is „találták” nekünk az eladók a cégvezetőt, Szikura Ferenc mérnököt, akivel nemsokára már a sátoruk alatt beszélgettünk, és akiről egyből kiderült, hogy élharcosa lehetne az Együnk hazait! mozgalomnak.
– Hazait eszem, mert helyi vagyok és helyén az eszem. Ennek szellemében dolgozunk már évek óta. Csakis kiváló minőségű árut dobunk a piacra. A Királyrévben nevelt kacsák és csirkék kukoricán, természetes takarmányon nevelkednek. Eredetiségre törekszünk, arra, hogy például a csirkehúsban megérezzük nagyanyánk ételeinek egykori ízeit. Nekünk, mai mezőgazdászoknak az is a feladatunk, hogy öntudatra ébresszük az embereket. Előbb vagy utóbb, rá kell, hogy jöjjenek arra, azzal, hogy a külföldi, sokszor kétes eredetű élelmiszert vásárolják, lehet, hogy a saját családtagjaiknak szüntetik meg a munkahelyét. Nem az árral, hanem a jó minőséggel akarunk konkurálni a nagy üzletláncoknak. A minőségi terméket meg kell fizetni, a vásárlót pedig nem lehet becsapni. Próbáljuk kinyitni az emberek szemét, hogy vegyék észre, az az olcsó virsli, amit pár centért vettek, húst nagyon sok esetben csak messziről látott. Hamarosan, egy projekt részeként, hazait kínáló boltokat nyitunk – újságolja, miközben lázasan integet egy fiatalembernek, hogy jöjjön az asztalunkhoz.
Kiderül, hogy a mosolygós fiatalember Németh Tamás, annak a vállalatnak az ügyvezető igazgatója, amely a hazai termékek árusítását tűzte ki céljául.
– Az egész filozófiánk azon alapul, hogy minőségi, egészséges, mondhatni különleges élelmiszereket kínáljunk. Nyomon követhető az általunk piacra dobott termékek „életútja”, a farmoktól egészen a csomagolásig. Saját minőségpolitikánk van, világos szabályokkal, amelyek meghaladják a most érvényben lévő, mezőgazdasági termékekre vonatkozó követelményrendszert. Különlegességünk abban is rejlik, hogy termékeinkben nem használunk semmilyen hozzáadott anyagot, sem génmanipulált szóját. Jelenleg 11 mozgó boltunk van, s az első nagy üzletünket hamarosan Nyitrán, a következőt pedig Sároseperjesen szeretnénk megnyitni. S utána újabbak következnének, a többi nagyobb városban is. Összesen 64 bolttal számolunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem mindent fognak nálunk vásárolni az emberek, de bízunk abban, hogy a különlegességeket, amiket kínálunk, azokat igen. Négy-öt éven belül elképzelhetőnek tartom, hogy akárcsak Csehországban és Magyarországon, nálunk is döntő többségben hazai terméket fogunk találni az üzletek polcain – osztja meg velünk gondolatait és céges elképzeléseiket az agilis mezőgazdász szakember.
A két megszállott farmer és üzletember szavai sokáig rezonálnak bennünk, ám az egyik standról étvágygerjesztő piros paradicsomok „mosolyognak” ránk, amiknek nem tudunk ellenállni. Ráadásul, aki kínálja őket, egy csallóközi fiatalember, Bindics Zsolt. Elmondja, hogy szövetkezetük több szlovákiai termelőt csoportosít, akik üvegházas paradicsom- és uborkatermesztéssel foglalkoznak: Felsőpatonyban, Dunaszerdahelyen, Gútán, Aranyoson és Ógyallán.
– Évi 10 ezer tonna paradicsomot és 5 millió darab uborkát termesztünk, amit Szlovákia nagy üzletláncaiba szállítunk, de Csehországba és Magyarországra is exportálunk. Nálunk az üvegházas zöldségnevelés attól működik jól, hogy a Csallóközben sok a geotermális furat, amiken keresztül olcsó hőhöz lehet jutni, s ezzel fűthetők az üvegházak. Ráadásul évi kétezer napos óra van tájainkon, ami a paradicsomtermesztés szempontjából ideálisnak mondható – magyarázza vállalkozásuk sikerességét.
Akkor mégis miért van, hogy sokszor bizony nincs az a finom zamatos, édes íze a paradicsomnak, mint régen, tesszük fel kérdést, és ő nem késlekedik a válasszal.
– A fajtaválasztás az igazán fontos, vagyis hogy megfelelő íztartalmú, édes, az itteni fény- és hőviszonyokat jól tűrő paradicsomfajtákat válasszunk. Jelenleg mi 15 fajtát termesztünk belőle, attól függően, hogy napi fogyasztásra, grillezésre szánjuk-e, de az antioxidáns-tartalom is mérvadó. Nagy előnye még az üvegházas termesztésnek, hogy lehetőségünk van biológiai növényvédelemre is, s a kártevők ellen nem kell vegyszereket használnunk – mondja, miközben kisfia ugrabugrál körülötte, akit rögtön meg is kérünk, hogy álljon modellt nekünk a papájával a fényképezéshez.
A legszebb pavilonban még megcsodáljuk az odavarázsolt erdőt, a patakot, a rajta átívelő fahíddal s megannyi érdekességet. A mezőgazdasági géppark is megér egy szemlét. A kijáratnál szlovák és magyar mulatós dalok hallgatásába merülünk, aztán a lenyugvó nap fényében búcsúzunk Nyitrától és a negyvenkét éves Agrokomplextől.
B. Vida Júlia
A szerző felvételei
