Gyanús tüzek után pirománt fogtak Budapesten

Legalább egy tűzeset köthető a személyéhez, de több korábbi tűzesetet is ő okozhatott.

Elfogtak egy férfit, aki vasárnap lángra lobbantotta az aljnövényzetet a XXIII. kerületben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

Mint  közölték, a 37 éves gyújtogatót a rendőrök még tűz közelében fogták el. A lakásán megtalált tárgyak alapján a férfi kapcsolatba hozható több korábbi tűzesettel is – írták.

A férfi a nyomozóknak azt mondta, hogy 2018 év elejétől többször okozott a környéken tarlótüzet, 22 esetben gyújtott fel szelektív hulladékgyűjtőket, és egyszer egy nyaralót is, mivel szereti a tűz látványát, gyönyörködni szokott benne. A férfi körülbelül tízmillió forint kárt okozott a rongálásokkal – tették hozzá.

A beismerés után azért kihallgatták, ellene háromrendbeli rongálás vétsége és folytatólagosan elkövetett rongálás bűntette miatt indult eljárás, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

HírMix | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek