Hagyományos ítélkezést szeretne a Kúria új elnöke

Az Alaptörvényt tartja irányadónak Varga Zs. András.

A Kúria új elnöke szerint a jó ítélkezés erősítheti a tekintélyt – jelentette ki a Magyar Nemzet csütörtöki számában. Az MTI által szemlézett interjúban elmondta, hogy a hagyományokra építve folytatná a bírói munkát.

„Nekünk nem kell kitalálnunk, mi az a Kúria, nem kell kitalálnunk, mi a dolga egy ország legfelső általános hatáskörű bíróságának” – fogalmazott Varga Zs. András. Úgy vélekedett, hogy a hagyomány, a történelmi múlt eleve stabil alapot ad számukra, és tekintélyüket a mindennapi munkával kívánják erősíteni. Az elnök szólt arról is: a magyar alaptörvény az elsődleges, ez határozza meg azt is, mikor kell az európai jogot alkalmazni az ügyekben. A testület készül arra, hogy a felújítás után visszaköltözik a Kúria eredeti, Kossuth téri épületébe.

A tekintéllyel kapcsolatban az új, kilenc évre hivatalba lépett elnök kifejtette: ez olyan érték, amely roppant sérülékeny. A tennivalóik között az első az lehet, hogy vigyáznak a megszerzett tekintélyre, óvják és igyekeznek minél inkább megerősíteni.

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek