Időkapszulát találtak Sepsiszentgyörgyön

Vona Ildikó

Több száz éves leletre bukkantak Erdélyben, Sepsiszentgyörgy egyetlen középkori műemlék-épületének felújítása közben. A református Vártemplom toronysisakjának leemelésekor egy ládikából régi iratok és pénzérmék kerültek elő.

A pénzek közül a legrégebbi egy Brassó városa által 1613-ban veretett ezüstgaras. 1705-ből való az a réz 10 polturás, amit II. Rákóczi Ferenc fejedelem adott ki – Pro Libertate felirattal és Magyarország levélkoronás címerével –, a harmadik pénzérme II. Ferenc német-római császár által 1795-ben készíttetett ezüst 6 krajcáros, a negyedik pedig egy igazi kuriózum: III. Károly olmützi ezüstkrajcárja 1707-ből.

Szenzációs lelet: III. Károly ezüstkrajcárja 1707-ből (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Több értékes, XVII. illetve XVIII. századi iratot is találtak a pénzek mellett. Egy földrengést követően 1761-ben az akkori lelkész, Vásárhelyi János írt egy verset arról, hogyan született az új torony építésének gondolata. Most ez a dokumentum is előkerült, azok névsorával együtt, akik támogatták az akkori építkezést.

Az egyházközség első okleveles említése 1332-ből származik. A templomot eredetileg két várgyűrű vette körül, és a történelem viharai mellett még három földrengést is elszenvedett: 1728-ban, 1738-ban, 1802-ben.

Tavaly májusban kezdődött el a mostani nagyszabású renoválás, és idén október 31-én a konfirmálást már a felújított templomban szeretnék tartani. A munkálatok során megújul a teljes épületegyüttes, a templom, a torony, a ravatalozóház, a bástyák, valamint a volt német iskola. A restaurált toronysisak, a rajta lévő gömbbel együtt visszakerül a helyére, egy új időkapszulában pedig elhelyezik a talált dokumentumok másolatát, továbbá a jelenleg zajló munkákhoz anyagi támogatást nyújtó személyek névsorát. A tervek szerint a volt német iskolában múzeumot rendeznek be, ahol helyet kapnak a napokban előkerült több száz éves leletek, így azokat a nagyközönség is láthatja majd.

A Vártemplom sisakgömbjében elhelyezett időkapszulából előkerült régi iratok (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Megjegyzés: a leletekről a fényképek az Erdélyi Magyar Televízió híradása nyomán készültek.

(Főcímfotó: Sepsiszentgyörgyi Vártemplom Hivatalos oldala)

 

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Vona Ildikó

Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek