Jövő hétvégén rendezik meg a Székely Fesztivált Budapesten

Jövő hétvégén rendezik meg a Székely Fesztivált Budapesten, a Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig kulturális programokkal, székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában

Domokos István, a fesztivál szervezője a műsorban elmondta, hogy a rendezvény díszvendége a Gyergyószék tizennégy, egységes képpel megjelenő települése lesz.

A szervező közlése szerint a fesztivál három napja alatt mintegy 30-50 ezer vendégre számítanak a Millenáris parkban, ahol a kulturális programok mellett a látogatók megismerkedhetnek a székely gasztronómia teljes vertikumával. Domokos István példaként említette, hogy meg lehet majd kóstolni például a székely töltelékes káposztát, az ordás palacsintát, sajtokat, kolbászokat és a kürtős kalácsot is.

Emellett elhozzák Budapestre azokat a pálinkákat is, amelyek ezer méter feletti magasságban termő vadgyümölcsökből – például áfonyából, galagonyából, csipkebogyóból – készültek.

Domokos István kiemelte, hogy legalább száz olyan termelő lesz jelen, aki hagyományos módszerekkel készíti kézműves termékeit és a rendezvény sajátossága, hogy maguk a termelők állnak a pultok mögött.

A szervező szerint 1200-1400 olyan termék lesz jelen a fesztiválon, amelyek Magyarországon ismertek ugyan, de kereskedelmi forgalomban nem igazán kaphatóak.

 

Vélemény, hozzászólás?