Egy valamirevaló újságíró még a látszatát is elkerüli annak, hogy más (ráadásul kollégája!) tollával ékeskedjék. Ám mivel a látszat néha csal, muszáj – a lehető legteljesebb diszkrécióval, persze – elmesélnem firkász barátom minapi esetét, melyet sűrű és hitetlenkedő cöccögésekkel kísérve hallgattam végig kedvenc kávéházi törzsasztalunk mellett. A történet hőse tehát legyen, mondjuk, Karesz, de nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan e kitalált név is megváltozik…
Karesz véletlenül futott össze a pesti éjszakában a titokzatos G. úrral, aki néhány óvatosan tapogatózó keresztkérdés és szám szerint három pohár Bacardi Daiquiri után azt kérdezte gyanútlan kollégámtól, elvállalná-e a jó nevű n.-i wellnesshotel ellenőrzését – természetesen tetőtől talpig inkognitóban. A feladat pofonegyszerű, azaz Karesz is alkalmas rá: eltölteni egy hosszú hétvégét a kiszemelt szállodában, ott nyitott szemmel és füllel ejtőzni, s közben gondosan kitöltögetni a szállodaellenőrzési standard tesztlapjait. A cechet természetesen G. úr cége állja, sőt külön díjazza az elvégzett munkát. S mindezek megkoronázásaként: a megbízás kétszemélyes, azaz Karesz viheti magával szemrevaló hitvesét, Annácskát is. G. úr kérése mindössze annyi volt, barátom vesse latba minden oknyomozó riporteri fondormányát – persze, ha ilyen szó létezik egyáltalán –, s mindenképp próbáljon meg fogást találni az ominózus wellnesshotelen.
– Okés, G. úr – tette le a poharát csöppet bizonytalanul Karesz –, már írhatja is a szálló nekrológját.
(Na ja, könnyű Karesznek, irigykedhetnénk itt zárójelben, hiszen az ő orra tényleg aduász ebben a kiszimatolós szakmában.)
Kareszünk, miután Annácskát beavatta a haditervbe, odatelefonozott az n.-i négycsillagosba, s lefoglalt egy kétágyas szobát (mázlija volt!) Visegrády Tamás és neje számára a soron következő hétvégére.
Péntek kora délután lassú méltósággal gurult be a szálloda parkolójába az indigókék Ford Fiesta, amely két aprót köhintett, majd megállt.
Odabent az aulában halk zene szólt – Debussy: Suite bergamasque; Karesznek, izé, Tamásnak a füle is aduász –, s a mosolygós recepciós hölgy, miközben átadta a szobakulcsot, megkérdezte, hol szeretnék elfogyasztani a welcome drinket.
S bár Tamás élvezettel kortyolgatta a Chateau Vincent Sweetet, arcvonásait igyekezett bazaltossá keményíteni: a munka megkezdődött!
A vacsoráig hátralévő órákat föláldozták konspiratív küldetésük oltárán. A hűséges hitvesé lett maga a szoba: párnás ujjacskáit végighúzta a szekrénytetőkön, majd ruganyos nyögdécseléssel négykézláb kutatott holmi pormacskák után (hiába), aztán következett a fürdő (ragyogott), a minibár (dugig), a szatellit tévé (jaj, még gyermekzár is!), és végül az ágyneműk (ropogtak).
Tamás a külső hadállásokon loholt végig: folyosóvilágítás (rendben), az emeleti pihenők bútorkárpitjai (hibátlanok), lift (működik, naná), lépcsőház (még csúszásgátlók is, jaj!), növények (dúsak, üde zöldek).
– Oh, a szőnyegrojtok is glédában – sóhajtotta Annácska, aki az illegalitásban is ragaszkodott a keresztnevéhez.
– A recepciós fejből mondta a ma esti színházműsort – jajdult fel Tamás, s megadóan töltögették a tesztlapokat.
A másnapi reggelinél megkétszerezett erővel éberkedtek. Ám ismét hiába. Kétfajta melegétel (pipa a tesztlapon), többféle péksütemény (pipa), italok, müzlik, felvágottas és sajttálak, vajak, dzsemek (pipa, pipa, pipa), s minden asztalon só, bors, paprika, fogvájó, valamint fedeles szemetes edény a használt teafilternek, tojáshéjnak. S amikor Tamás kiszúrta, hogy a csinos pincérlány morzsaporszívót használ, hősünk már nem látott a (rengeteg) pipától.
A házaspár habfehér fürdőköpenyben és habkönnyű strandpapucsban indult a wellnessrészleg felderítésére. A tusolók megannyi patyolat, a medencék partján gerincbarát pihenőpadok, s a víz… maga a csoda. A szaunablokkot a finn rokonság is megsüvegelné, a masszázs éveket ad az életnek, s a büfé finom simogatás a gyomornak. A halkléptű személyzet a vendégek gondolatait is kitalálja, és az sem okozott nehézséget, amikor Frau Treibholz fennhangon karúszókat követelt magának a nyolcvan centis gyermekpancsolóban.
Miközben Tamás a fitneszterem futópadján izzadva teljesítette a Budapest‒Bécs szupermaratont, a nagyon izmos személyi edző a tűréshatárokon belül bókolt az éppen hegymenetben spinningelő Annácskának.
Nem csoda hát, hogy késő este a hangulatos bárban, amikor szintidőn belül szervírozták a két Bacardi Daiquirit (Tamás tenyerében ott lapult a stopper!), hősünk lelki szemei előtt megjelent G. úr, aki ez alkalomra hosszú füleket növesztett, lábai patában végződtek, s egészen tisztán lehetett érezni kénköves leheletét.
A hazaindulás délelőttjén Annácska formás popsiját (spinning!) éppen a degeszre tömött bőröndön nyugtatta (így sem tudta bekattintani a zárfüleket), amikor Tamás fátyolos tekintete a kisasztalon pompázó gyümölcskosárra tévedt, melyre egy csinos kártyácskát tűztek. „Csodásan érzi magát? Pompás. Akkor mesélje el a barátainak is. Ha nem, akkor mondja el nekünk. Üdvözlettel: Selyem Amarilla szállodaigazgató.”
Na, erre kössél csomót, Karesz, sóhajtotta Tamás, majd váratlanul elmosolyodott, és bekapott egy mézédes szőlőszemet.
Walter Béla
Tárcanovella:
Rövid elbeszélés, 1-1 rövid epizódot, jellemképet tartalmaz. Terjedeleménél fogva nem engedheti meg a bővebb cselekményt, jellemzést.
