Képekben elbeszélt küzdelem

Avatar

A 2017-ben elhunyt, legendás életművet hátrahagyó Burger Barna fotóművész sporttematikus munkáiból nyílt kiállítás a Budapest Projekt Galériában Mozgásban címmel.

A fényképek nem pusztán az emberi akaraterő és küzdelem pillanatait örökítik meg, de árulkodnak arról is, hogy a fotográfus milyen szeretettel és odaadással fordult mindenhez, ami törékeny, ami gyenge, ami élet.

Nagysikerű könyvei közül kiemelkedik a Fej vagy írás? 92 kortárs magyar író portréja című kiadvány, vagy a Sajó László költővel közösen jegyzett, Öt és feles című munka, amely a lecsúszott egzisztenciák és perifériákon élők dermesztő valóságában tett „kalandozást” adja közre, de szintén figyelmet érdemlő alkotás a Kékvándor – ösvények, utak, képek elnevezést viselő album. Fotóit külföldön többek között Berlinben, New Yorkban, Pekingben állították ki. Nem állt távol tőle a sport sem: rendszeresen focizott, az íróválogatottnak a tagja volt.

Képeiből a Budapest Projekt Galériában Mozgásban címmel nyílt tárlat a sport sokak előtt rejtélyekkel és nehézségekkel teli világának érzékeny oldalát és finomságait mutatja be anélkül, hogy emberfölötti magasságokba helyezné a sportolókat és magát a sportot.

A teljes cikk ITT található.


Hasonló cikkek