Kezdődik az ötödik Sportos vakáció a városban eseménysorozat

Ötödik alkalommal rendezi meg Budapest önkormányzata az Iskolakapun kívüli programok keretében a Sportos vakáció a városban elnevezésű eseménysorozatot.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nyári szünidő két és fél hónapja alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokat kínálnak általános és középiskolás fiataloknak.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, a város különböző pontjain értelmes, tartalmas időtöltést kínálnak azoknak a gyermekeknek, akik szeretnék hasznosan eltölteni a szabadidejüket.

“Fontos, hogy igazán széles rétegeket tudjunk elérni, ezért a programokon a részvétel ingyenes, és tehetségtől, előképzettségtől függetlenül minden fiatal számára lehetőséget biztosít”

– tette hozzá.

Az iskolások a többi között tánc, cselgáncs, ökölvívás, labdarúgás, kosárlabda, sakk, asztalitenisz, röplabda, vívás és több művészeti foglalkozáson vehetnek részt.

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hangsúlyozta, hogy az ingyenesség ellenére rendkívül értékes, színvonalas szolgáltatásról van szó.

“Ez a program lehetőséget biztosít, hogy a tanulók testközelből megismerjenek érdekes, izgalmas, vonzó sportágakat a közelmúlt és a jelen kiváló sportolóinak segítségével, valamint hozzáértő szakemberek irányításával”

– fogalmazott a klubvezető.

Hozzátette, a program keretein belül a fiatalok a nyári időszakban ingyenesen látogathatják majd az MTK másodosztályú labdarúgócsapatának hazai mérkőzéseit.

Deutsch beszélt arról is, hogy az MTK mellett számos fővárosi sportegyesület csatlakozott az eseményhez.

Bognár György labdarúgóedző reményét fejezte ki, hogy a program híre idén is minél több szülőhöz eljut.

“Az internet megöli a mozgást, mert a lakásban napi száz méternél többet nem tesznek meg a gyerekek, márpedig képesek napokat eltölteni a számítógép előtt”

– fogalmazott a korábbi válogatott játékos.

Pánczél Gábor cselgáncsedző felhívta a figyelmet, hogy a Sportos vakáció a városban programsorozat azért jobb és hatékonyabb a sportágválasztó eseményeknél, mert az érdeklődőknek sokkal több alkalmuk és idejük van kipróbálni a különböző sportágakat.

A részletes programajánló a mozaikgsz.hu honlapon lesz fellelhető.

 

Vélemény, hozzászólás?