Egyre élesedő kijelentések, sőt, feljelentések is övezik a szlovák parlamenti választásokat megelőző kampányt. A vártnál is keményebb csörték érkezhetnek, igaz, a tét nem is annyira az, hogy vajon ki kormányozza tovább az országot, hanem az egyes pártok súlya.
A Fico-Matovič harcnak leginkább az újságírók örülnek, mert így akad miről cikkezni, lehet kutatni és elemezni, mi meg szépen megállapítjuk, az egész csak figyelemelterelés. A lényegi kérdések helyett ismét csak masszázsról és adócsalásról van szó, közben sejtjük, az igazság ennél sokkal nagyobb mocskot rejt.
Talán a demokráciának nevezett rendszer közepén nem illik erről írni, de akkor is nyilvánvaló, furcsa összefonódások közepette már lényegében a társadalom jelentős része ugyanúgy nem akar dönteni a további sorsáról, ahogy azt korábban nem tehette. Ennek eredménye, hogy minden március 5-én leadott szavazat feltehetően kettővel fog felérni az alacsony részvételnek köszönhetően, ami nekünk, kisebbségben élőknek, nem is olyan rossz dolog, hiszen hangunk erősebb lehet.
A gazdasági elemző ugyanakkor nem feltétlenül követi figyelemmel a választási esélyeket, sokkal inkább azt figyeli, mi is várható márciust követően. Mennyire alakulnak át a struktúrák, kit fog segíteni elsőként a kormány, vajon végre várható-e, hogy nem csupán becsomagolt szociális propaganda lesz, hanem valódi gazdasági élénkítés. Az ugyanis szép és jó, hogy csökken a munkanélküliség, de éppen a gazdaság kisebb szereplői, az egyéni vállalkozók vagy a nem létező középosztályba vágyók számára nincs alternatíva, hiszen éppen ők viselik a szociális csomagok terheit, miközben vajmi keveset kapnak.
A változás ugyanakkor csak akkor várható, ha kényszerhelyzetbe kerül az új kormány, vagyis csak nyomásgyakorlás következtében, amely eddig csupán kisebb sikerre vezetett az országban. A tiltakozások nagyobbik része annyira direkt módon kötődött a politikai csoportokhoz, hogy éppen ezért kevés esélyük volt széles társadalmi támogatást kivívniuk, ennek ellenére ezen a téren is fejlődnünk kell, hogy valami köze legyen ennek a térségnek a demokrácia fogalmához. Gondolkodjunk el azon, amit Bibó István mondott: „A demokráciának, a nép uralmának előfeltétele az, hogy az alávetettek megszabaduljanak a felettük kialakult hatalmi és uralmi szerkezetek társadalmi… lélektani nyomása alól. Meg kell tapasztalniuk, hogy az úr és szolga viszonya nem szükségszerű és nem megdönthetetlen. (…) Csupán az az egy forradalom az elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen, amelynek során az emberi méltóság egyszer s mindenkorra való érvénnyel fellázad, és megelégelve embernek ember felett való uralmát, emberrel szemben való kiszolgáltatottságát, a közösséget birtokba veszi. Ha egyszer egy közösségben ez a forradalom lezajlott, akkor minden egyéb politikai, gazdasági és társadalmi változás létrejöhet többé-kevésbé fokozatos és megrázkódtatás nélküli módon is.”
Rajkovics Péter
(Megjelent a Szabad Újság február 10-i számában.)
