Koronavírus – Trump: óriási előrehaladást értünk el a terápiában

Avatar

“Óriási előrehaladást értünk el a vírus elleni terápiában” – jelentette ki az amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban hétfőn este.

    Donald Trump Boris Johnson brit kormányfőnek címzett jókívánságokkal kezdte beszédét. Azt mondta: az amerikaiak imádkoznak a politikus felépüléséért, a Fehér Ház pedig felvette a kapcsolatot a miniszterelnök orvosaival.
Közölte: a fertőzés elleni terápiákon dolgozó két amerikai céget is felkért, hogy működjék együtt Johnson orvosaival.
Trump bejelentette, hogy még ezen a héten több milliárd dollár értékű segítséget osztanak szét az Egyesült Államok kórházai között. Megemlítette, hogy sikerült megállapodásra jutnia az eddig a belföldi szállításoktól vonakodó 3M nevű amerikai vállalattal, és a cég 166 millió 600 ezer maszk gyártására tett ígéretet. A társaság ugyanakkor továbbra is exportálhat maszkokat Kanadába és Latin-Amerikába.

Az elnök elégedetlenségét fejezte ki az indiai állásponttal kapcsolatban. Még a hétvégén ugyanis telefonon felhívta Narendra Modi indiai miniszterelnököt, és arra kérte, hogy oldja fel a hidroxi-klorokin nevű szer exportkorlátozását. Ez az a malária és egyes súlyos autoimmun betegségek kezelésére használt gyógyszer, amellyel több amerikai kórházban is megpróbálják kezelni a koronavírus-fertőzötteket.
Modi azonban nem vette figyelembe a kérést. Trump a sajtókonferencián erre úgy reagált: “nem tetszik” neki az indiai politikus döntése, és meglehet, lesz ennek retorziója.
Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette: megfontolandó, hogy a járvány egyes amerikai epicentrumaiba külön repülőgépekkel szállítsák a segítséget, köztük maszkokat, védőköpenyeket, orvosi segédeszközöket.
Állást foglalt a gazdaság újraindítása mellett is.

“Megpróbáljuk április végén megszüntetni az érvényben lévő korlátozásokat” – fogalmazott.

Bejelentette, hogy ezentúl rajta és Mike Pence alelnökön is rendszeresen elvégzik a vírustesztet. A konferencián jelen volt Pence is, aki azt mondta, hogy hétfőn vizsgálták meg újra, és az eredmény negatív lett.
Az egyik újságíró azt a jelentést firtatta, amelyet az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériumának főellenőre tett közzé hétfőn, s amely szerint a koronavírusos esetekkel küszködő kórházaknak nincs elegendő felszerelésük, orvosi maszkjuk, védőruházatuk, segédeszközük. Trump cáfolta ezt.
“Ez nem igaz, ez egyszerűen nem így van” – mondta.
Brett Giroir admirális, az egészségügyi és emberi erőforrások tárcájának államtitkára szintén visszautasította a jelentésben foglalt megállapításokat, hozzátéve, hogy azok valószínűleg a járvány kezdeti szakaszában szerzett tapasztalatokon alapultak.
Trump tájékoztatott arról is, hogy hétfőn délután telefonon tárgyalt a demokraták várható elnökjelöltjével, Joe Bidennel, az Obama-kormányzat egykori alelnökével. “Nagyszerűnek” és “meleg hangúnak” nevezte a beszélgetést; azt mondta, hogy a járvány elleni küzdelmet vitatták meg.


Hasonló cikkek