Napjaink lélekfacsaró világában, amikor egyre nagyobb méreteket ölt körülöttünk a durvaság, az érzéketlenség, a kíméletlenség és a közöny, létfontosságú, hogy időnként valaki, vagy valami megcirógassa a lelkünket. A Léleksimogató filmek című sorozatban olyan alkotásokat ajánlunk, amelyek garantáltan hozzátesznek valami pluszt az ember életéhez.
“Gömbölyűen kell élni az életet, görgetni szerteszét. Soha ne veszítsd el a gyermeki lelkesedésed, így jól mennek majd a dolgaid.” – Egy film, ami megtanítja nekünk azt, hogy “ha összeütközünk valami jóval, meg kell tartanunk, amíg eljön az ideje, hogy elengedjük”.
Az eredetileg Under the Tuscan Sun címet viselő, 2003-ban bemutatott amerikai-olasz romantikus vígjáték főhőse Frances (Diane Lane), a kiegyensúlyozott életet élő, sikeres írónő, akinek egy csapásra megváltozik az élete, amikor kiderül, hogy férje megcsalja. Barátnője szerint Francesnek környezetváltozásra van szüksége, ezért Toscanába küldi őt, ahol az asszony egy hirtelen ötlettől vezérelve megvásárol egy régi, romos villát. Az ingatlan felújítási munkálatai közben Frances nemcsak új barátokra és családra tesz szert, de megtanulja azt is, hogy “a sajnálkozás csak időpocsékolás, siránkozás a múlton, ami megnyomorítja a jelent”. A film az elvált asszony történetén keresztül mutatja be a hit fontosságát: megpróbáltatási végén Frances rájön, hogy végül mindent elért, amit kívánt magának, még ha látszólag egy kicsit másképp is alakultak a dolgok, mint ahogy ő azt tervezte.
Az elengedésről, a hitről és az újrakezdésről szóló, csodás toszkán tájakon játszódó, pergő olasz párbeszédekkel tarkított, bonyolult kapcsolatokat és mély érzelmeket elemző történetet kötelező megnézni mindazoknak, akik nehezen szánják el magukat arra, hogy megtegyék az első lépést az újrakezdés rögösnek tűnő útján.
“Azt beszélik, vonatsíneket építettek az Alpokon keresztül Bécs és Velence közt, jóval azelőtt, hogy létezett volna az út megtételére alkalmas vonat. Megépítették, mert hitték, a vonat eljön egyszer…”
Fotó: mafab.hu
