Gróf Lóránt vezeti a Bősi Kempo és MMA klubot, ahol kisgyerekektől a felnőttekig foglalkoznak a küzdősportok szerelmeseivel. A három szakágban is (kempo, kyokushin-karate és brazil jiu-jitsu) fekete öves, illetve számos más ágban is képzett edző mesélt hivatásáról és a sport rejtelmeiről.
– Milyen edzéseket tart pontosan?
– Az egyik alapunk a zen bu kan kempó, melyet Harnosi Imre alapított. Ezen belül kiemelten foglalkozunk a kempo küzdelmi részével, mely igencsak hasonlít a ma is ismert kevert harcművészetekre. Oktatunk ezenkívül brazil jiu-jitsut, illetve kiegészítő sportágként bokszot és birkózást. Valójában a kevert harcművészetek alapjait tanítjuk: a kempóban főleg az álló pozíció dominál, emellett használjuk a thai boksz- és karatetechnikákat is. Az ellenfél földre viteléhez rendkívül fontos az általunk szintén oktatott sportág, a birkózás. Ezután pedig következik a földharc, ami a fojtás, feszítés és a feladásra kényszerítés művészete.
– Mely küzdősportok dominálnak a kevert harcművészetekben?
– Hogy milyen technikákat alkalmaz a harcos, az függ például a testalkatától. Sokszor adódnak izgalmas párosítások, hiszen hogyha valaki karatés múlttal rendelkezik, akkor ő nyilván igyekszik majd a lábán maradni, aki viszont birkózik, az pedig próbálkozik földre vinni ellenfelét. Vannak, akik úgy vélekednek a harcosokról, hogy csak eszetlenül „verekednek”. Én csak akkor engedek be tanítványt a ketrecbe vagy ringbe küzdeni, ha meg vagyok róla győződve, hogy kellően képzett ahhoz, hogy ne sérüljön meg.
– Minek köszönheti az MMA a növekvő népszerűségét az elmúlt években?
– A környező országokban az MMA hírnevén sokat lendített, hogy létrejött az Oktagon, mely egy cseh–szlovák MMA-szervezet és televíziós műsora is van. Bízom benne, hogy ezáltal nagyobb figyelmet kapnak az MMA-t képező küzdősportok, mint például a boksz vagy a birkózás, melyek közül főleg az utóbbi már évtizedek óta működik Szlovákiában és a környéken, viszont jelentős anyagi támogatás hiányában sajnos a háttérbe szorul.
– „Leszegett fejjel nem lehet, felemelt fejjel nem szabad” – ez a klubja mottója. Mit jelent ez egy sportoló számára?
– Biztonsági céget is üzemeltetek, és egyszer a Punnany Massif egyik koncertjén dolgoztunk, ott hallottam ezt a szólást. Ez a sor szerintem nagyon jól leírja a küzdősportokhoz, de valójában magához az élethez való megfelelő hozzáállást. Az életben ugyanis nem lehetünk bátortalanok, de ugyanakkor az orrunkat sem szabad fent hordani. Mindig törekedni kell arra, hogy az adott helyzetben erkölcsösen, gerincesen megálljuk a helyünket. Ezt az életfelfogást szeretném átadni a tanítványaimnak. Azáltal, hogy valaki fegyelmezett és edzett lesz, lehet, hogy jobbá válik a családi állapota, vagy nyugodtabb lesz az otthoni légkör. A fizikai határok végesek, a lelki kapacitást azonban a végtelenségig ki lehet tolni.
– Ha már így szóba jött, össze lehet hasonlítani például a focit és a harcművészeteket?
– A küzdősportban fel vagyunk arra készülve, hogy ha megütnek, megdobnak, elájulsz, ha kifeszítik a karod, az fáj, és mindig ki vagyunk téve komoly sérülésnek. Van egy olyan mondás, hogy a foci az játék, a küzdősport meg sport – ezzel én nem értek egyet. Hogyha valaki a profi szintet szeretné elérni, legyen szó fociról vagy bármi másról, ahhoz ugyanúgy szenvedni kell. Félre kell tenni a bulizást, barátokat és sokszor a családot is, tehát áldozatokkal jár.
– Egy pletyka szerint ha egyik tanítványa civil verekedésbe keveredik, akkor a következő edzésen Önnel kell megküzdenie.
– Mivel küzdősportolókról van szó, mindenkiben ott van, hogy ki szeretné magát próbálni, ami még nem feltétlenül gond. Viszont azt el szeretném kerülni, hogy ilyen incidensek miatt „kutyáknak” nevezzenek minket és kritizálják a harcművészetünket. Viselkedni tudni kell. A harcost hagyni kell „szállni”, viszont néha arra van szükség, hogy kicsit letörjük a szarvát. Ami történhet sparring által, de sajnos már olyan is megesett, hogy az illetőt el kellett tanácsolni a klubtól, ugyanis tettei már károsak voltak a klubra és önmagára nézve is.
– Versenyez még Ön is aktívan?
– Igen, az utóbbi időben Amerikában voltam néhányszor graplingversenyeken. Ezeken a versenyeken dobás és földharc van. Járok világversenyekre, például a Pánamerikai játékokra, az Amerikai Nagydíjra, de voltam a Rómában megrendezett Európa-bajnokságon is. Szintén részt vettem egyéb világbajnokságokon Los Angelesben, Las Vegasban, és szerencsére elmondhatom, hogy mindenhonnan érmesként tértem haza. Igaz, hogy 41 évesen már a mesterkategóriába tartozok, viszont ebben a korban már mindenki rutinos, és ismeri a trükköket, szóval igencsak izgalmas csatákban lehetett részem.
– A korábbi bősi birkózógeneráció legendás. Mi a helyzet most?
– Meton Krisztiánnak igazán szuper csapata van. Több mint 20-25 srác állandó tagja a klubnak. Valószínűleg azért hallani róluk mostanában kevesebbet, mert a szlovák bajnokság nagyon gyenge. A bősi birkózok inkább külföldi versenyekre mennek, hogy minőségibb megmérettetésben legyen részük.
– Ön vezeti a biztonsági intézkedéseket a DAC-meccseken. Mennyire igényes ez a munka?
– Egy Slovan vagy Trnava elleni meccsre általában 120 biztonsági őrt is kirendel a Szlovák Labdarúgó-szövetség, s ezt megszervezni és lekoordinálni nem egyszerű feladat. Az utóbbi időben viszont olyannyira kifejlődött a dolog, hogy valójában minden olyan meccsre minket hívnak, ahol balhé lehet. Az UEFA szerint az akkor legrizikósabb mérkőzésnek besorolt Szlovákia–Magyarország Eb-selejtezőn is mi dolgoztunk, és a legmagasabb osztályzatot kaptuk mint biztonsági szolgálat.
Forrás: ujszo.com
