Hissette egy 24 éves magyar származású mexikói diáklány, aki Mexikóvárosban él. Számviteli tanulmányai mellett szexmunkával keresi a kenyerét.
– Ön szexuális munkásként határozza meg a foglalkozását. Miért választja egy fiatal mexikói nő ezt a megélhetési formát?
– Amikor elkezdtem erotikus szolgáltatásokat nyújtani, a családom nagyon rossz anyagi helyzetben volt, s nem találtam olyan munkát, amely elfogadható fizetést, illetve rugalmas munkaidőt biztosított volna, s így lehetővé tette volna, hogy vigyázzak a kistestvéreimre, tekintve, hogy akkoriban én viseltem gondjukat. Négy testvérem közül kettőnek van súlyos egészségügyi problémája: egyik húgom a rák ellen küzd, az öcsémnek pedig légzési nehézségei vannak.
– A családja és a barátai tudják, hogy mivel foglalkozik?
– Édesanyám és leánytestvéreim tisztában vannak vele, a barátaim nagy részét pedig a munkám során ismertem meg.
– Tagja valamilyen szexmunkásokat tömörítő szakszervezetnek vagy egyesületnek?
– A Mexikói Szexuális Munkások Egyesületének (AMETS) tagja vagyok. A szervezet aktivistái az utcán dolgozó, illetve nehéz körülmények közé került nőknek segítenek élelemmel és pénzadományokkal. Emellett tanfolyamokat is szerveznek, ahol megtanítják, hogy mit kell tenni, ha veszélybe kerülünk, továbbá AIDS-vizsgálatra viszik a lányokat, s tanácsokkal látnak el bennünket, hogy miként csökkenthetjük a foglalkozásunkkal járó rizikót. Demonstrációkat is rendeznek a jogainkért, tekintve, hogy számunkra csak nagyon ritkán létezik igazságszolgáltatás, pusztán azért mert a munkánkat nem nézi jó szemmel a közvélemény.
– A koronavírus komoly kihívást jelent a közvetlen testi érintkezésen alapuló szolgáltatások számára. Hogyan érintette a világjárvány az ön munkáját?
– Rendkívül súlyosan, főleg mivel ez az egyetlen megélhetési forrásom, tekintve, hogy még nem fejeztem be a tanulmányaimat. A legnagyobb csapást a szexuális munkára leginkább a szállodák bezárása jelentette. Én például a saját biztonságom érdekében csak hotelben nyújtok szolgáltatásokat. Másodsorban az egészséggel kapcsolatos félelmek is szerepet játszanak: sokan úgy gondolják, hogy nagy kockázatot vállalnak, ha velünk töltik az idejüket, mert sajnálatos módon tudatlanságból azt gondolják, hogy megfertőzhetjük őket mindenféle betegséggel, holott ez egyáltalán nincs így. Ráadásul sokunknak nincs más bevétele, s az általunk eltartott családtagok tovább növelik a szükséges kiadásokat. Többségünk megélhetés nélkül maradt.
– Említette a biztonság kérdését. Munkája során volt valaha komoly veszélyben?
– Természetesen többször is. Egyszer egy ügyfél nem engedte, hogy elhagyjam a lakását, míg egy másik alkalommal a kliensem ellopta a személyes holmimat. Egy ízben a rendőrök is zaklattak: megvádoltak, hogy eltulajdonítottam 5 000 mexikói pesót, s amikor látták, hogy nincs nálam ekkora összeg, elvették az összes nálam lévő pénzt. Mindeközben bántalmaztak és a hozzájárulásom nélkül tapogattak.
– Sosem bánta meg, hogy ezt a hivatást választotta?
– Őszintén szólva, nem. Azt azonban sajnálom, hogy nem kezdtem korábban. Talán az egyetlen dolog, amit bánok az az, hogy viszonylag későn tanultam meg beosztani a keresetemet és félretenni belőle, különben már rég visszavonulhattam volna.
– Nem tart attól, hogy a múltja miatt esetleg nehézségei lehetnek, amikor majd szeretne családot alapítani vagy állást keresni?
– Nem igazán. Végül is ez ugyanolyan munka, mint bármely másik, s én mindig igyekszem éles határvonalat húzni a foglalkozásom és a magánéletem közé. Ha ennek ellenére gondot okozna a jövőben, akkor az hátrányos megkülönböztetés lenne, amit a mexikói törvények, legalábbis elméletben, már nem tesznek lehetővé.
– Úgy véli tehát, hogy tanulmányai befejezése után el fog tudni helyezkedni könyvelőként, s felhagyhat jelenlegi tevékenységével?
– Természetesen. Addig azonban nincs más választásom, mint továbbra is szexuális munkásként dolgozni, már ha a koronavírus lehetővé teszi.
– A közösségi médiában magyar nyelvű bejegyzéseket is tesz közzé. Milyen kötődése van hazánkhoz?
– Anyai nagymamám és édesanyám magyarok, Debrecenből származnak. Én is ebben a városban éltem 16 és 20 éves korom között, s ezért is beszélek magyarul.
– Tinédzserként érkezett Magyarországra. Könnyű volt a beilleszkedés?
– Meglehetősen nehéz volt, főleg ami a társasági életet illeti, mivel akkoriban még nem beszéltem jól a nyelvet, s a környezet is idegen volt számomra. Mindazonáltal rövid idő alatt teljesen adaptálódtam, olyannyira, hogy a Mexikóba való visszaköltözésünket követően a fordított kultúrsokk okozott problémát.
– Mi az, ami leginkább hiányzott?
– A magyar szokások, az országra jellemző nyugalom, s kiváltképp a gasztronómia. A magyarok nagyon kedvesek és melegszívűek, s közöttük megismerhettem a nők közötti valódi szolidaritást, ami itt Mexikóban alig létezik.
– Van lehetősége ápolni a magyar nyelvet és hagyományokat?
– Mexikóban nincs számottevő magyar vonatkozású kulturális esemény, de a magyar nyelvet rendszeresen gyakorlom családon belül, főleg édesanyámmal. Mint említettem, anyai nagymamám Debrecenben él, s amikor tehetem, őt is meg szoktam látogatni.
– Nem fordult meg a fejében, hogy ismét Magyarországra költözzön?
– Nagyon sokszor gondolok erre a lehetőségre. Talán, ha sikerülne komolyabb tőkét összegyűjteni, akkor végérvényesen Magyarországon telepednék le. Igazán boldoggá tenne. Magyarországon sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, mint Mexikóban.
fotó: illusztráció
