Nemzeti ünnepek és a családi szokásrendszerek

Az állami ünnepek és emléknapok nem csupán nemzeti érzelmeink felébresztésére szolgálnak. Alkalmat adnak arra is, hogy a családokon belül is évről-évre szóba kerüljenek a szülők által helyesnek tartott, követett értékrendek.

Természetesen már az óvoda, iskola pedagógusai is igyekeznek a gyermekek korának megfelelően bővíteni a gyermekek ismereteit, de az mégis másképpen hat, mint amikor a kicsi kíváncsian rácsodálkozik, hogy miért lát az út mentén színes zászlókat?

Tanítanék! - Oktatási demonstráció Budapesten

Kokárdák Békés Gáspár diákolimpikon kabátján a Tanítanék Mozgalom által szervezett vonulásos pedagógusdemonstráción Budapesten 2016. március 15-én. A kockás kokárda  a pedagógusokkal való szolidaritás jeléül viselt kockás ingből ered.(MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Egy ilyen kérdés kapcsán például lehet beszélni a kokárda jelentőségéről vagy akár a magyar zászló színeiről. Bővíthetjük a kicsik történelmi ismereteit, ha mesélünk egy kicsit a márciusi ifjakról, nagy magyar költőinkről és más jeles személyiségekről.

A nemzeti ünnepek alkalmával sok család zászlófelvonással és koszorúzással egybekötött megemlékezésen vesz részt. A kicsik ezen alkalmakkor tanulhatják meg azt is – a nagyobb gyerekeket, felnőtteket látva –, hogy milyen az ünnepélyes viselkedés. Különleges élményt jelenthet, ha olyan megemlékezésen vehetnek részt a kicsik, amelyen hagyományőrző, korhű ruhákba öltözött embereket is láthatnak.

Download.aspx

Hagyományőrző huszárok az 1848-49-es szabadságharc kitörésének 168. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szabadságharcosok tiszteletére állított emlékműnél a székelyföldi Nyergestetőn 2016. március 15-én. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Végső soron, a legjobb minta mi magunk vagyunk a gyermekeink számára. Amilyen értékrendet tőlünk látnak, nagy eséllyel ők is azt a viselkedési módot fogják követni nagyobb korukban. Akkor persze majd átértékelik és talán felül is bírálják. De rajtunk múlik, hogy tudunk-e szilárd értékrendeket átadni a jövő fiataljai számára…

 


Hasonló cikkek