Önkormányzat 2014 – Feljelentést tett a miskolci jegyző a választás tisztaságának megsértése miatt

Miskolc jegyzője szerint egyesek egy kiadvánnyal megsértették a vasárnapi önkormányzati választás tisztaságát, ezért Csiszár Miklós, aki egyúttal a helyi választási iroda vezetője is, feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányságon a választás rendje elleni bűncselekmény elkövetése miatt – közölte Koczák Szilvia a polgármesteri hivatal szóvivője a pannonhirnok.com-l és egyúttal az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz megjelentetésre

 

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

POLGÁRMESTERI HIVATALA

  

KÖZLEMÉNY

 

Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője, a Választási Iroda vezetője feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányságon a választás rendje elleni bűncselekmény elkövetése miatt.

Az elmúlt napokban Miskolc város területén ismeretlen elkövetők, sokszorosított, a  Nemzeti Választási Iroda kiadványához a megtévesztésig hasonló kiadványt jelentettek meg „Helyi Önkormányzati Választási Tájékoztató” címmel és juttattak el a választópolgárokhoz, a postaládáikban történő elhelyezéssel.

A kiadvány megjelenésében, és a megfogalmazásában azt a látszatot kelti, mintha az önkormányzat, illetve a Helyi Választási Iroda adta volna ki, ugyanis a szórólap  egyrészt formájában hasonlít a Nemzeti Választási Iroda által kiadott és honlapján fellelhető  „Hirdetmény”-hez, másrészt olyan tájékoztatást tartalmaz a választással és a választás menetével kapcsolatban, amely tájékoztatást a Helyi Választási Iroda  jogosult kiadni.

A kiadvány tehát úgy téveszti meg a választópolgárokat, hogy a hivatalosság látszatát kelt, miközben belső részében 5 polgármester jelöltről sértő, rágalmazó, negatív állításokat sugalló kijelentésekkel ad ismertetetést, míg egy polgármester jelöltről, a Pásztor Albertről ír csak pozitív összefüggésben. 

Az ismeretlen elkövető/k célja egyértelműen a választópolgárok befolyásolása, a polgármester jelöltekről szóló valótlan állításokkal.

A súlyosan megtévesztő kiadvány alkalmas a választás menetének befolyásolására, s ezzel az elkövető/k súlyosan megsértik a választás tisztaságát.

A fentiekben leírt tényállás kimeríti a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 350. § (1) bek. e) pontjában foglaltak szerint megvalósuló  A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény” törvényi tényállását, miszerint:

 „Aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során

e) arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” 

A fentiek miatt Dr. Csiszár Miklós, Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője, a Választási Iroda vezetője Dr. Vereczkei Csaba Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitánynál megtette a büntetőfeljelentést.

 

 

 


Hasonló cikkek