Ostrom alatt az ukrán–magyar határátkelők

A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében július 15-től Magyarország szigorítja a határellenőrzést. A fertőzöttség mértéke szerint három kategóriába sorolták az országokat, Ukrajna a legszigorúbb, piros besorolásba került – tájékoztatott a KISZó.net.

Ez azt jelenti, hogy szerda éjféltől az Ukrajnából Magyarországra belépő magyar állampolgárokat a határon ugyan nem tesztelik, csak kérdőívet töltetnek ki velük, feltérképezik utazási előzményüket, valamint megmérik hőmérsékletüket, ám kötelezik a 14 napos házi karantén letöltésére, amely alól mentesülhet valaki, ha a határra érkezés előtt öt nappal, 48 óra különbséggel két negatív, PCR-típusú teszttel rendelkezik.

A kedden minden határátkelőről kaotikus helyzetről érkeztek hírek. Csapnál egészen a Tiszasalamonnál húzódó vasúti felüljáróig ért a sor. Néhányan megpróbáltak a szemközti forgalmi sávban előrébb kerülni, emiatt konfliktus is támadt, ami után a rendőrség több járőrkocsival érkezett a helyszínre, hogy rendet teremtsen. Mezőkaszonyban már a reggeli határnyitás előtt legalább száz kocsi vesztegelt, pár órával később pedig a falu elején volt a sor vége. Asztélyt elárasztották a gépkocsik, de Harangláb és Tiszaújlak is “elesett” – fogalmazott a KISZó tudósítója.

A mindenképpen utazni kényszerülők számára a Beregszászi Magyar Konzulátus oldalán megjelent információ jelenti a reménysugarat:

„A 2020. július 15-én hatályba lépő 11/2020 (VII. 13.) KKM rendelet értelmében a sárga és piros jelzéssel besorolt szomszédos állam polgárai Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek. Ezen személyek Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül kötelesek tartózkodni, és kötelesek Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.”


Hasonló cikkek