Pálinkák versenyeznek Miskolcon

Idén a Városháza díszterme ad otthont április 28-án a Miskolci Pálinkamustrának, amit már ötödik alkalommal rendeznek meg a borsodi megyeszékhelyen.

Orosz János, a Bükki Pálinka Lovagrend nagymestere és Sömjéni Éva pálinkalovag sajtótájékoztatón ismertette a fontosabb tudnivalókat: az eseményen pálinkák, párlatok és aprósütemények fognak versenyezni. Nevezni fél liter pálinkával, párlattal lehet, amit a Polgármesteri Hivatal portáján kell leadni (április 27-én, pénteken délután 5 óráig), az üvegen pedig szerepeljen a pályázó neve, címe és a nedű fajtája. Sós süteményből maximum másfél kilónyi mennyiséget kérnek a jelentkezőtől. Értékelni ezeket nemzetközileg elismert szakemberekből álló zsűri fogja.

„Minden pálinka párlat, de nem minden párlat pálinka.”

Mivel a pálinka hungarikumnak számít, ezért a szervezők kiterjesztették a pálinkák származási helyét a Kárpát-medencére, így – az összes magyarországi mellett – a határon túli településekről is tudnak jönni pálinka lovagrendek. A megnyitó szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik, eredményhirdetés délután 2 és 5 órakor lesz a különböző kategóriákban. A zsűri külön fogja értékelni a kereskedelmi főzdék, bérfőzdék és a magánfőzők italait.

Sömjéni Éva és Orosz János a tavalyi sajtótájékoztatón

Évről évre egyre sikeresebb ez a miskolci megmérettetés, célja pedig továbbra is a pálinka népszerűsítése, az ismeretterjesztés és a kulturált pálinkafogyasztás „hirdetése”.

(Fotó: Vona Ildikó/ PTV)