Sörfogyasztás Magyarországon (1990-2016)

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon az elmúlt 2,5 évtizedben határozottan csökkenő tendenciát mutat a sörfogyasztás.

Ez a csökkenés ráadásul nem is kevés, az 1990-ben fejenként elfogyasztott mennyiséghez képest 64 százalékponttal alacsonyabb. A legerőteljesebben 1990 és 1997 között esett a sörfogyasztás. Míg 1990-ben egy fő átlagosan 105,1 litert, addig 2016-ban 67,4 litert ivott meg. Ez utóbbi adattal számolva napi szinten 2 dl sört ittak a magyarok 2016-ban.

Míg azonban az elfogyasztott mennyiség csökken, ezzel párhuzamosan emelkedik a minőségben erősebb italok iránti kereslet, egyre népszerűbbek nálunk is a prémium, illetve kézműves sörök, melyek kisebb sörfőzdékben készülnek. A prémium és szuper prémium termékek 10%-kal nagyobb arányban fogytak 2016-ban, mint a megelőző évben. Ezzel szemben a középkategóriás – úgynevezett mainsrteam – sörök eladása némileg csökkent.

Mind jobban teret hódítanak továbbá a gyümölcsös sörök is, és nem csak az ipari, olcsó, aromákkal ízesített fajták, hanem a drágább, valódi gyümölcsöt tartalmazó változatok is. A legtöbb sörfesztiválon kínálnak meggyes sört, de akár almás, szedres vagy áfonyás ízesítésű is kóstolható.

Ami a nemzetközi sörfogyasztást illeti, sokakat biztosan meg fog lepni a legnagyobb fogyasztókat felsoroló lista 1-2 országa (liter/fő):

  1. Csehország – 142,4
  2. Seychelles-szigetek – 114,6
  3. Ausztria – 104,7
  4. Németország – 104,7
  5. Namíbia – 102,7
  6. Lengyelország – 99
  7. Írország – 97,5
  8. Litvánia – 97,1
  9. Belize – 94,7
  10. Románia – 92,1

(forrás: traveller.com)

Kiemelt kép: egy főre jutó sörfogyasztás; fő/liter/év