Székesfehérváron bemutatták az Ikarus első elektromos autóbuszát

Bemutatták az Ikarus és a kínai CRRC magyarországi vegyesvállalata, az Electrobus Europe első, kínai–magyar kooperációban készült, tisztán elektromos meghajtású buszát Székesfehérváron.

Az új járművel ténylegesen bizonyítani tudjuk, hogy működnek a magyar–kínai gazdasági kapcsolatok, a sorozatgyártás pedig jövőre megkezdődik” – hangsúlyozta Széles Gábor az Ikarus vállalatcsoport elnöke

A CityPioneer fantázianévre hallgató tizenkét méteres elektromos busz bemutatása előtt a fejlesztésben részt vevő felek együttműködési megállapodást írtak alá a város zöld közlekedési stratégiájának megalkotásáról és a CityPioneer busz 2019-es tesztüzembe állításáról.

Bármelyik világcég elektromos buszával megegyeznek a paraméterei az Ikarus és a kínai CRRC vegyesvállalat által előállított járműnek. Mennyiségileg és minőségileg is lehet ezt bizonyítani – közölte kedden Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke Székesfehérváron. Széles Gábor hangsúlyozta: az Electrobus Europe Zrt. vegyesvállalat megalapítását követően egy évvel be tudták mutatni a prototípust, jövőre pedig megkezdődik a sorozatgyártás. Az elektromos hajtásláncot a CRRC szállítja, és ez összeegyeztethető az Ikarus vázgyártási tapasztalataival. Az új járművel ténylegesen bizonyítani tudjuk, hogy működnek a magyar–kínai gazdasági kapcsolatok – tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy Székesfehérvár városa teret adott annak, hogy új elektromos autó-buszokat helyezzenek forgalomba. Lapunk érdeklődésére elmondta, hogy jövőre legalább kettőszáz autóbuszt szeretne gyártani, de igény szerint négyszázat is tudnak. Az autóbusz tizenkettő méteres hossza révén a belvárosban és az elővárosban is képes közlekedni.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere közölte, hogy rendelkezésre állnak olyan pályázati lehetőségek, amelyek lévén ki tudják váltani a dízeljárműveket. Kiemelte: az Ikarus ezt megelőzően rendben leszállította a Magyar Honvédség által megrendelt katonai autóbuszokat, a mostani gazdasági és környezetvédelmi lépés is egyben.

Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete elmondta, hogy Székesfehérvár kiváló helyszíne az együttműködésnek.
Az Ikarus jól ismert európai autóbuszgyártó, az CRRC pedig a világ ötszáz legnagyobb vállalata közé tartozik. Az együttműködés a kínai–magyar gazdasági kapcsolatokat is erősíti, amelyek soha nem voltak ennyire jók – hangsúlyozta. Elmondta azt is, hogy alacsony a vállalati adó, ezért Magyarország vonzó a kínai vállalatoknak.

Gu Yifeng, a CRRC Urban Traffic igazgatósági elnöke elmondta, hogy a két cég együttműködése révén a világszínvonalú kínai technológiát Európában gyártott autóbuszokban is lehet alkalmazni. A partnerség kifejezi a két ország gazdasági, politikai és technológiai együttműködését.

Az együttműködési megállapodást Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő, és Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete írta alá.

A bemutató előtt aláírt együttműködési megállapodás fő célja, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az Ikarus cégcsoport és a CRRC Urban Traffic közös leányvállalatával, az Electrobus Europe Zrt.-vel tartós együttműködést hozzon létre a város közösségi közlekedésének elektromossá és önfenntartóvá tétele érdekében. Ezt a felek a meglévő üzemeltetési adatok cseréjével, közös kiértékelésével, valamint tesztjáratok indításán keresztül kívánják megvalósítani. Az első Ikarus–CRRC busz már 2019 elején tesztelési céllal fogja róni a köröket Székesfehérvár útjain, ezt követően csatlakozhat be az utasforgalomba. Az Electrobus Europe Zrt. 2019 folyamán további kínai–magyar fejlesztéseket tervez, várhatóan 2019 második felében egy midi- és egy csuklós elektromos busz prototípusa is megérkezik. A CityPioneer sorozatgyártása a prototípus tesztüzemének kiértékelését követően 2019 közepén indulhat el Székesfehérváron. Az IC 1211 U háromajtós, alacsonypadlós jármű. Meghajtásáról a CRRC fejlesztésében készült hajtáslánc gondoskodik. Az erőforrás egy 240 kW-os maximális teljesítményű állandó mágneses szinkronmotor, amely rendkívül dinamikus gyorsulást biztosít a busznak. Időjárástól és terepviszonyoktól függően 200–260 km megtételére alkalmas.

Forrás: magyarhirlap.hu


Hasonló cikkek