A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) csak úgy maradhat az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, ha azt egyetlen nagy cég sem használja a munkaviszony alternatívájaként.
Cimke: adó
Több amerikai milliomos a gazdagokra kiszabott adók emelését sürgeti
Több amerikai milliomos nyílt levélben a gazdagokra kiszabott adók emelését sürgette, de nemcsak az amerikai, hanem a világ kormányainál.
Karácsony: Budapest nem lehet olyan település, ahol a polgárok kétszer adóznak
Budapest nem lehet olyan település, ahol a polgárok kétszer adóznak: akkor, amikor mindenki más, és azért is, mert a fővárosi önkormányzatot a kormány a költségvetés befizetőjévé akarja tenni.
Módosíthatják a katakeret értékhatárát
A kamara támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is, például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig 50 ezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.
Drága mulatság Magyarországon bért fizetni
Közép- és Kelet-Európa országai között még mindig Magyarországon a legmagasabb az áfa és a legalacsonyabb a társasági adó.
A NAV közzétette a júliusban elszámolható üzemanyagárakat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban júliusban alkalmazható üzemanyagárakat.
Az adóhivatal július 1-jétől minden cégek közötti számlát látni fog
Minden cégek között kibocsátott számlát jelenteni kell az adóhatóságnak július 1-jétől.
Meghosszabbították az szja-bevallás határidejét: ma éjfélig még módosítható az adótervezet
Ma éjfélig még megtekinthetők, módosíthatók, jóváhagyhatók az szja-bevallási tervezetek!
Közeleg a határidő: már csak két nap van hátra az adóbevallásig
A személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig már csak két nap van hátra: május 20-án éjfélig lehet módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet.
Tállai András: még négy napig ajánlhatóak fel az egy százalékok
Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették – hangsúlyozta Tállai András. A felajánlásokra az idén még nagyobb szüksége lehet a civil és az egyházi élet szereplőinek, mint korábban bármikor.