A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése nyomán felélénkült az albérletpiac júliusban; országosan átlagosan 10 százalékkal nőtt a kereslet.
Cimke: befektetés
Több mint 12 ezer új munkahely a Volvo Szlovákiában
A Volvo 2026-ig több mint egymilliárd eurót fektet az országba.
Alulteljesítette a nyugat-európai tőzsdéket a BUX
A magas forgalom mellett, a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően pluszban zárt a magyar tőzsde, 0,07 százalékos erősödésével azonban alulteljesítette a nyugat-európai tőzsdéket.
GKI: 2020-ban csökkent a tőkejövedelmet bevallók száma
A közleményük szerint az osztalékból, árfolyamnyereségből vagy tartós befektetésből származó jövedelem visszaesésének oka feltehetően a koronavírus járvány.
Hétfőn az OTP és a Richter húzta le a BUX-indexet
A Budapesti Értéktőzsdén a forgalom átlagnál nagyobb volt, az indexet elsősorban az OTP és a Richter húzta le.
Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten
A hét első felében erőt mutatott a hazai tőzsdeindex, csütörtökre azonban érezhetően elromlott a nemzetközi befektetői hangulat, ami a pénteki kereskedésre is kihatott.
Az OTP húzta le a BUX-ot pénteken
1,93 százalékos gyengülésével az OTP húzta le a BUX-ot, az esésben pozitívnak tekinthető ugyanakkor, hogy alacsony volt a forgalom a magyar tőzsdén.
Csökkenéssel zárt a BUX kispénteken
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a szerdai hírek nem segítették a BÉT-et, ugyanis délután kiderült, hogy az Egyesült Államokban a januári infláció magasabb volt a várakozásoknál.
Szerdán alulteljesített a budapesti tőzsde
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy szerdán jelentősen alulteljesített a Budapesti Értéktőzsde a nemzetközi társaihoz képest.
Kedden jól teljesített a magyar tőzsde
Az elemző elmondta: A Budapesti Értéktőzsde kedden jól teljesített, az európai átlag felett tudott emelkedni jelentős forgalomban.