A történész konzultorok 2015-ös, majd a teológus konzultorok 2016-os, egybehangzóan kedvező döntése után a bíborosi kongregáció is jóváhagyta a boldoggá avatást, amelyet Ferenc pápa 2017. novemberben 8-án engedélyezett.
Cimke: katolikus
Katolikus gimnázium épül Veresegyházon
A kormány egy korábbi döntésével 600 millió forintos, pénteken megjelent kormányhatározatával pedig újabb 2 milliárd forintos támogatást nyújt a veresegyházi katolikus gimnázium megépítéséhez
A katolikus iskolák javára gyűjtenek ma a templomokban
A katolikus iskolák javára gyűjtenek ma országszerte az egyház templomaiban. A katolikus egyház az idei tanévben 131 129 fiatal oktatásáról gondoskodik, oktatási intézményeikben 12
Advent első vasárnapja az új egyházi év kezdete
Advent első vasárnapja az új egyházi év kezdete is – mondta Mohos Gábor atya, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia titkára vasárnap az M1 aktuális
Halottak napja – A katolikusok az összes szentről és minden elhunytról megemlékeznek
November 1-jén, mindenszentek napján ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig a katolikus egyház megemlékezik minden
Ferenc pápa: aggasztó Európában az idegengyűlölet a katolikusok között is
Aggodalmát fejezte ki az Európában tapasztalható intolerancia, diszkrimináció és idegengyűlölet miatt Ferenc pápa pénteken, hangsúlyozva, hogy a migránsokkal és menedékkérőkkel szembeni “mély zavar” a
Elmarad a moszuli katolikus papok látogatása a Pécsi Egyházmegyében
Elmarad az Iszlám Állam által feldúlt iraki Moszulból érkezett négy szír katolikus pap hétvégi előadása Pécsen – tájékoztatta a Pécsi Egyházmegye csütörtökön az MTI-t.