A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget Aleksandar Vucic köztársasági elnök szombaton.
Cimke: Koszovó
Vučić tájékoztatta Sorost
Aleksandar Vučić szerb államfő találkozójukon tájékoztatta Alexander Sorost, a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatóbizottságának alelnökét a Belgrád és Pristina közötti tárgyalások fejleményeiről
A Koszovóval fenntartott kapcsolat és az európai integráció fontosságát hangsúlyozta Tusk Belgrádban
Aleksandar Vucic szerb elnök a közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Koszovó kérdését a szerbeknek előbb magukkal kell rendezniük, majd a koszovói albánokkal, végül az Európai Unióval.
A koszovói kormányfő menesztette a belügyminisztert és a titkosszolgálat vezetőjét
A koszovói kormányfő menesztette Flamur Sefaj belügyminisztert, valamint Driton Gashit, a titkosszolgálat vezetőjét pénteken, mert egy nappal korábban a tudta nélkül fogattak el és
Román külügyminiszter: törvénytelen feldarabolni egy országot anélkül, hogy tárgyalnának vele
Teodor Melescanu román külügyminiszter szerint törvénytelen eldönteni egy ország feldarabolását anélkül, hogy tárgyalnának az illető ország kormányával, az egyedüli olyan szervezettel, amely megtestesíti az