Az eladó a márkavédett termékek származását igazoló okmányt nem tudta bemutatni. A védjegy magyarországi tulajdonosa szerint, a márkák nem gyártanak bútorokat.
Cimke: NAV
Fagyizórazziába kezdett a NAV
A revíziók legfontosabb kérdése, hogy az üzletekben mindig átadják-e a nyugtát, a számlát az ügyfeleknek, és megfelelően használják-e az online pénztárgépet.
Mintegy 18,7 milliárd forintos informatikai fejlesztést indít az adóhatóság
A Köfop kiemelt projekt célja, hogy az adóügyek intézése kevesebb papírmunkával járjon, egyszerűbb legyen az ügyfelek és az ügyintézők számára egyaránt.
Milliók kerültek az államkassza helyett a padlásra
A cégháló több száz munkavállalót közvetített nagyvállalatoknak, autóipari beszállító multiknak, adót és járulékot azonban nem fizetett a foglalkoztatottak után.
Varga Mihály Elismerő okleveleket adott át a legeredményesebb NAV kutyavezetőknek
Varga Mihály kiemelte, a NAV Kutyavezető-képző Központjának munkáját nemzetközileg is elismerik.
Szökésben volt, a NAV elfogta
A bűnszövetség tagjai fényűző körülmények között éltek, a nyomozók a luxusingatlanok mellett százmillió forint készpénzt foglaltak az akcióban.
A NAV közzétette a júliusban elszámolható üzemanyagárakat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban júliusban alkalmazható üzemanyagárakat.
Az adóhivatal július 1-jétől minden cégek közötti számlát látni fog
Minden cégek között kibocsátott számlát jelenteni kell az adóhatóságnak július 1-jétől.
Új fejlesztés a NAV-tól: számlázás okostelefonról!
A mobilapplikáció funkciói lényegében megegyeznek az Online Számlázó program funkcióival.
A közeljövőben 1 milló levelet postáz a NAV
Európában egyedülálló újítással segíti a NAV: okostelefon használatával ingyenesen és néhány kattintással állítható ki a számla a NAV Online Számlázó programjának mobilalkalmazásával.