A jövőben készül majd egy második akcióterv is, mert “még mindig van olyan terület, ahol tudunk segíteni a családoknak”.
Cimke: Novák Katalin
Novák: jelentősen emelkedik a csecsemőgondozási díj összege
Minderre a jövő évi költségvetésben – egy módosítás nyomán – 14,25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 80 ezer családot segít majd az intézkedés.
Jókor magazint kapnak a nyugdíjasok
2 millió 130 ezer példányban jelenik meg a magazin, és azt a Magyar Posta közreműködésével juttatják el az időseknek.
Novák Katalin: Magyarországon egyre több nő nevel gyermeket, miközben a munkájában is sikeres
Novák Katalin elmondta, az Országgyűlés előtt van az a törvénymódosító javaslat, amely lehetővé teszi a diplomás gyed igénybevételét akkor is, ha valaki az egyetem alatt, vagy közvetlenül az egyetemet követően gyermeket vállalt, nem ment vissza a munkaerőpiacra, és újabb gyermeke születik.
Diabétesz világnap – 730 ezer cukorbeteg Magyarországon
Magyarországon 730 ezren cukorbetegek, azonban 500 ezerre teszik azok számát, akik még nincsenek tisztában betegségükkel.
Novák: 2,5 millióan jogosultak a novemberi nyugdíjprémiumra
A prémiummal és a kiegészítéssel azt szeretnék éreztetni a nyugdíjasokkal, hogy az állam tudja, a bővülésben az ő teljesítményük is benne van.
Novák Katalin: a gyermek a jövő közösségeinek az alapja
Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány azt szeretné, ha minden vágyott, tervezett gyermek megszülethetne, mert a magyar jövőt a ma születő gyermekek és az ő gyermekeik fogják alakítani.
Novák: először szerveztek Erzsébet-tábort diabéteszes gyerekeknek
A táborok szervezése a kezelőorvosok és a diabétesz centrumok bekapcsolódásával zajlik, az Erzsébet táborok pedig az infrastruktúrát adják.
Illetékmentes a babaváró – és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása
Az államtitkár a bölcsődei rendszer bővítéséről elmondta, hogy július elsejétől 95 milliárd forintra pályázhatnak önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek.
Novák: az amerikai döntéshozók érdeklődéssel figyelik a magyar családpolitikát
Az amerikai politikai döntéshozók rendkívüli érdeklődéssel figyelik a magyar családpolitikát és együttműködést szorgalmaznak magyar partnereikkel – mondta az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-