A költségvetés stabilitással összefüggő számai megalapozottak, de a jelenlegi körülmények között fokozott az alkalmazkodási kényszer – mondta a Költségvetési Tanács elnöke az M1 aktuális csatornán kedden, annak kapcsán, hogy az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést.
Cimke: belföld
Véget ért a nyugdíjkorhatár emelése
Megemelkedett a nyugdíjkorhatár, így az már 65 év az 1957-ben született férfiak és nők esetében is. Ezzel lezárult a 2009 óta tartó folyamat.
Önkormányzati támogatással létesül 3D nyomtatókat gyártó üzem Pécsen
Közleményükben azt írták, hogy a városi közgyűlés december 14-ei ülésén járulhat hozzá az új termelőegység létrehozásához, így jövőre és 2023-ban 100-100 ezer eurót biztosítanak a társaságnak.
Okos mérőórákat szereltek fel a Zalavíz ezerötszáz fogyasztójánál
Az eszközök egyebek mellett képesek a vízszivárgások azonnali észlelésére és a csőtörések előrejelzésére.
ITM: mától lehet benyújtani a lakossági napelemes pályázatokat
A felhívás először a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében élők számára nyílik meg.
Heti makronaptár – Inflációs, idegenforgalmi, ipari statisztika jelenik meg a jövő héten
Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a novemberi infláció, az ipar októberi kibocsátása, a szálláshelyek októberi forgalma is.
Óbudai Autójavító Kft.: nő a járműeladás az idén
Új autóból 1130-at, használtból 110-et adnak el az előzetes adatok szerint, a tavalyi 1016, illetve 120 jármű után.
Nébih: szalmonellás csípős snacket hívott vissza a Tesco
Szalmonellaszennyezettség miatt a Tesco-Global Zrt. visszahívta és kivonta a forgalomból a “TS snack csípős 100 g” terméket.
Devizapiac – Minimális forintmozgás reggel
A kedd esti jegyzésekhez képest minimálisan erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel.
A Duna House csoport növelte árbevételét a harmadik negyedévben
A Duna House (DH) csoport konszolidált árbevétele 2021. harmadik negyedévében 3,8 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 72 százalékos növekedés.