Minden évben Május első vasárnapja Anyák napja. Ezen a napon köszöntjük őket, akik nélkül nem léteznénk.
Cimke: Székesfehérvár
A hét színháza – A Székesfehérvári Vörösmarty Színház
A hét színháza rovatban a Székesfehérvári Vörösmarty Színházat ajánljuk az olvasóink figyelmébe.
Fék nélkül közlekedett
A gépkocsi tüzetesebb átvizsgálása során az egyenruhások észlelték, hogy a bal hátsó futóműnél a féknyeregből hiányzik a fékbetét, jobb hátsóról pedig a féknyereg.
Bemutatta a Vörösmarty Színház az Odaadó hívetek, Surik című előadását a Pelikán Fészekben
Az újévet bemutatóval kezdte a Vörösmarty Színház, méghozzá a Pelikán Fészekben. Ljudmilla Ulickaja világhírű regényéből, az Odaadó hívetek, Surik-ból készült színpadi adaptáció
Újévi lencsefőzelék osztás Székesfehérváron
Helyi lakosok állnak sorban a hagyományos újévi lencsefőzelék-osztás előtt Székesfehérváron.
Történelmi körforgás a székesfehérvári óriáskeréken
Rendhagyó módon vitték hírét a 2020 januárjában bemutatandó Az a szép fényes nap című előadásnak a Vörösmarty Színház művészei.
Magyar állampolgár lett Stopira
A 31 éves Stopira 2012 júliusa óta futballozik Székesfehérváron, kétszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes. A Fehérvárban összesen 224-szer lépett pályára.
Vörösmarty Színház: A Chicago a legjobb zenés előadás a Színikritikusok szerint
25 éves jubileum és a Színikritikusok Díja. Így kezdi a 2019/2020-as évadot a Székesfehérvár büszkesége a Vörösmarty színház
Benzinnel akarta felgyújtani haragosait
Az 59 éves székesfehérvári S. Józsefnét a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Indul a jubileumi évad a Vörösmarty Színházban
Szkesfehérvér. Az idei, 2019/20-as évadban ünnepli a színház önálló társulata megalakulásának negyedszázados évfordulóját