Donald Trump még kedden reggel azt írta a mikroblogon: “Soha nem lesz autonóm övezet Washington DC-ben, amíg én vagyok az elnök. Ha megpróbálkoznak ezzel, komoly erővel találják szemben magukat.”
Cimke: Twitter
Trump: Az Egyesült Államok „teljesen lekapcsolódhat” Kínáról
Richard Lighthizer, az Egyesült Államok külkereskedelmi főképviselője arról beszélt, hogy az amerikai és a kínai gazdaság teljes szétválasztása nem lenne észszerű.
Zuckerberg: a közösségi platformoknak “nem szabad az igazság döntőbíráiként fellépniük”
Mark Zuckerberg szerint sem a Facebooknak, sem a Twitternek nem dolga, hogy ellenőrizze a megjelenített tartalmakat, rövid bejegyzéseket.
J. K. Rowlingnál megszűntek a koronavírus tünetei
Az írónő egy Twitter bejegyzésben tudatta a rajongóival, hogy véleménye szerint teljesen felépült. Azt üzente a követőinek, hogy vigyázzanak magukra.
Neil Gaiman verse a menekültekért 1000 Twitter bejegyzésből
A szerző úgy nyilatkozott a vers magalkotásáról, hogy „nevetségesen nehéz” volt összerakni a majd 25 ezer szavas dokumentumból, amely összegyűlt a bejegyzésekből
A felhasználók védelmét szolgáló új funkciót vezet be a Twitter
A kaliforniai médiavállalat régóta próbálkozik azzal, hogy gátat vessen a felületein megjelenő gyűlöletkeltő vagy egyszerűen csak bántó bejegyzéseknek
Vádat emeltek a Twitter szaúdi kormánynak adatokat gyűjtő két munkatársa ellen
Nyilvánosságra hozták viszont a két Twitter-alkalmazott nevét: Ahmad Abouammo amerikai és Ali Alzabarah szaúdi állampolgárról van szó. Mindketten értékes tárgyakat – köztük karórákat – és titkos bankszámlákra elhelyezett dollár-tízezreket kaptak rijádi megbízóiktól.
A Twitter bejelentette, nem fogad el politikai hirdetéseket
Leszögezte azt is, hogy ennek a módszernek olyan “jelentős következményei vannak, amelyeket a mai demokratikus infrastruktúra képtelen kezelni”.
Trump haragos bejegyzésekkel reagált az ellene indítandó eljárásra
Kedden este a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy az elnök elleni támadásaikkal a demokrata politikusok “nemcsak patetikusak és pártpolitikai akciókat követnek el, hanem elmulasztják alkotmányos kötelességüket is”.
Meghekkelték a Twitter vezetőjének Twitter-fiókját
Egyelőre nem világos, hogyan tudtak behatolni Dorsey mikroblogjára.